Rocktriumvirátus a Kuplungban - Socfest

Rocktriumvirátus a Kuplungban

Olvasási idő: 2 perc

Három feltörekvő rockbanda foglalja el a Kuplung színpadát február 12-én: a Talentométer pop-rock elődöntőjébe jutó Ék, az ezt a kategóriát megnyerő Baron Mantis és az éppen a Leander Killsszel közös turnéra készülő Hot Beaver ad ingyenes koncertet. A rocktriumvirátussá összeálló zenekarok közösen fognak össze azért, hogy a péntek este ne az otthonüldögélésről, hanem egy metálvilla-lengetésben gazdag, ütős zenei élményről szóljon.

Az estét a 2014-ben alakult Ék nyitja, amely első lemeztervével rögtön a Cseh Tamás Program nyertesei közé került. A Lee Olivér, Balasi Ádám, Oláh Bence és Kecskeméti Csaba alkotta négyes számos neves zenész mellett dolgozott az elmúlt években (például Jon Lord, Fernando Saunders, Jamie Winchester stb.), a sok év szerteágazó színpadi jelenléte pedig elég időt jelentett ahhoz, hogy kiforrjon a „széles skálán mozgó rockzenéjük”. Intuitív alkotás jellemzi őket, amely egyszerű, mint a faék – ennek hangi bizonyítéka pedig a 2015 szeptemberében megjelent debütáló albumuk, a February.

Az Ék után a Baron Mantis veszi kezelésbe a színpadot egy olyan, dinamikus és katartikus koncert ígéretével, amely maradandó emlékeket gyárt fejben és fülben egyaránt. A 2014 februárjában összeálló banda (amelynek tagjai Davey és Victor Mantis) fuzzos, stoner pop-rock dalai szenvedélyesek, erőteljesek, és nem kérnek elnézést – céljuk, hogy az élet szeretete és élvezete fejeződjön ki bennük. Bemutatkozó nagylemezük, a vis-á-vis 2015 végén jelent meg. A duó tavaly a Talentométer pop-rock kategóriáját is megnyerte, 2016 tavaszát pedig egyre inkább megtöltik az ismert hazai együttesekkel közös fellépések, hiszen például a Supernem és az Anna and the Barbies is előzenekarának választotta őket. Egyetlen téli, ingyenes budapesti klubkoncertjüknek a Kuplung ad otthont.

Az est fő fellépője a Hot Beaver, amelynek folyamatosan telítődő koncertnaptárába egyre ritkábban férnek bele az ingyenes, kisebb klubfellépések. A február 12-i koncertjük ezen kevés alkalmak egyike, az együttes pedig ezzel az esttel hangol a több mint tíz állomást érintő, a Leander Killsszel közös országos turnéra. A „zabolátlan rocker brigád” a stoner/desert rock mezsgyéjén egyensúlyozó, ütős stílusával hódít meg egyre nagyobb közönséget, és 2016-ban is lendületes iramban viszi fel magát a hazai rockélet zenei térképére.

Találkozunk pénteken a Kuplungban.