Selah Sue - Reason lemezbemutató - Socfest

Selah Sue – Reason lemezbemutató

Olvasási idő: 2 perc

A május egyértelműen a neo-soul dívák hónapja lesz az A38 Hajón: alig egy hét leforgása alatt a műfaj két sztárja is megfordul a hajón. Akua Naru május 21-i fellépését alig egy héttel előzi meg a belga Selah Sue koncertje. Selah Sue pár éve a Szigeten lépett fel, tavalyelőtt pedig az A38 Hajón tartott tomboló sikerű klubkoncertet. Az elektronikus neo-soul egyik legnagyobb európai előadója március 30-án jelenteti meg rég várt második nagylemezét. A Reason bemutató turnéja pedig Budapestet is útba ejti május 12-én, úgyhogy mi sem maradunk ki a földrész “legfeketébb” énekhangjából.

selahsue1A belga-flamand énekesnő, Selah Sue 1989-ben született a festői Leefdaalban, és egész gyerekkorát a díva-karrierre való tudatos készülődés töltötte ki. Olyannyira, hogy amikor alig 17 évesen kiposztolta néhány saját szerzeményét a kor tehetségkutató-központjára, a MySpace-re, nem csak egész Belgium figyelt fel rá, hanem komoly nemzetközi sikert is aratott. Tudatosságára jellemző, hogy az első lemezszerződés-ajánlatkor már pontosan tudta, kivel akar együtt dolgozni: így esett a választása az európai neo-soul/r’n’b/hiphop-színtér egyik megújítójára, Farhotra, akinek kapcsolatain keresztül – no meg Selah Sue fantasztikus hangjának köszönhetően – még azt is sikerült elérnie, hog Me’shell Ndegéocello és Cee-Lo Green is közreműködjön a lemezen. Ez utóbbi annyira fellelkesült a Please című szuggesztív blues-balladától, hogy még mega-giga eladásokat produkáló nagylemeze, a Lady Killer nemzetközi verziójára is feltette.

Innentől nem volt megállás. Selah Sue nyitotta Prince antwerpeni koncertjét, Perez Hilton euforikus hangvételű posztokban magasztalta, és Raggamuffin című száma 2012 augusztusában “a hét dala” lett az iTuneson. A 2015 márciusának végén megjelenő új lemezen pedig két sztárproducer (a Little Dragonnal és Kendrick Lamarrel dolgozó Dane Robin Hannibal, illetve a HAIM és Childish Gambino munkatársa, Ludwig Göransson) gondoskodott a komoly “fekete” hangzásról. Nem véletlenül: Selah Sue zenéje, énekstílusa ugyanabból a soul-funk-r’n’b hagyományból táplálkozik, amit Erykah Badu, Lauryn Hill vagy M.I.A. neve fémjelez. Világbajnok énekhang, remek, laza, slágeres és mégis okos neo-soul szerzemények, hozzá egy 25 éves bájos énekesnő tündöklő egyénisége: Selah Sue budapesti koncertje a tavasz egyik legjobban várt eseménye lesz – akik  két éve látták az A38-on, ezt csak megerősíthetik.

Az énekesnő új lemeze beharangozása során Reason on the Road néven Európa nagyvárosaiban vesz fel klippeket, egy szál gitár, vagy zongora kíséretében. Már megjelent brüsszeli, párizsi és zürichi felvétel is.