Ska és garage-punk - Socfest

Ska és garage-punk

Olvasási idő: 2 perc

Két évvel a legutóbbi fővárosi koncertjét követően ezúttal főzenekarként, egész estés programmal tér vissza Budapestre a ska második hullámának egyik alapzenekara, a New York-i The Toasters! Robert Hingley és zenekara pedig méltán bizonyítja majd sokadjára is, hogy zenéjük időtlen önfeledtsége senkit sem hagy mozdulatlanul, előzenekarként pedig egy finn garázspunk zenekar, a Van Dammes gondoskodik majd a hangulatról.

A The Toasters titka nem csupán saját időtlenségében és végtelen energikusságában keresendő, hanem a megtett út is önmagáért beszél, hiszen a 36 (!) éve aktív formáció hírből sem ismeri a pihenést. A CBGB’s korszakának egyik leggyakoribb koncert zenekara több mint hatezer fellépéssel a háta mögött még mindig nem elégszik meg azzal, hogy örök érvényű klasszikusaival táncoltassa meg a világ minden pontját – idén januárban a tavalyi single, a House of Soul kapott új videoklipet, míg áprilisban egy zágrábi koncertfelvétel is megjelent bakeliten, miközben a zenekar saját szószreceptje, az East Side Heat is egyre több ínyenc konyhában jelenik meg.

És hogy miből van ennyi ereje és életöröme a zenekarnak? Kétségkívül saját gyökereik adnak választ erre, hiszen a The Toasters volt az a produkció, mely a brit 2-Tone hangzásvilágot elérhetővé tette az amerikai ska-zenekaroknak: nem is véletlen, hogy a harmadik ska-hullámban a Moon Records, Robert Hingley mára kultikussá vált saját kiadója tucatnyi zenekart karolt fel, ezzel is formálva és inspirálva a színteret. És persze az sem egy utolsó szempont, hogy minden koncert valódi örömünnep, elvégre a közönséggel való interakció alapjaiban garantálja, hogy a színpadon és a közönség soraiban is mindenki fülig érő mosollyal engedje el a gondjait. Ez pedig borítékolható lesz az A38 Hajón is, mikor a legendás New York-i zenekar májusban megmozgatja majd a fedélzetet.

A The Toasters előzenekaraként egy fiatal, finn garázspunk négyes, a Van Dammes bizonyít majd, akik második Európa-turnéjuk alkalmából jutnak el Budapestre is. A CBGB’s aranykorát megidéző punk rock banda legutóbbi kislemeze, a Thunderbirds Are Go a klasszikus ausztrál bábsorozat legfiatalabb karakteréről, Alan Tracy-ről szól, a dalt pedig előszeretettel játsszák is finn és brit rádióműsorokban, és kétségtelen, hogy a zenéjük pimasz, nyers lendülete az A38-on is magával ragad majd mindenkit.