Üdvözlet a Szanatóriumban

Átlagos, nyugis vasárnapi napnak indult a május hét. Ja, nem. Reggel részt vettünk az éves szokásos Halmi-dűlő túrán, este pedig egy hatalmasat buliztunk az Infected Rain és a Lacuna Coil koncertjén az A38 Hajó gyomrában.

Infected Rain

Őszintén szólva voltak fenntartásaim az Infected Rain produkciójával kapcsolatban. Már csak azért, mert az a zene, amit ők képviselnek, nem igazán a szívem csücske, de hát ki érdekel? Igazából nem tudnám azt mondani, hogy rossz volt. Sőt, éppen ellenkezőleg. Azon felül, hogy az énekes hölgy (Lena) egyszerre tündérien aranyos és egy vadállat, még mocsok jól tud énekelni is. Technikailag a tiszta női hang és az ordítva hörgés közti hirtelen váltásokat fergetegesen jól csinálja. Egyébként nekik is nem régiben jelent meg legújabb nagylemezük.

Zeneileg pár számnál van egy kis Korn-os utóérzésem, a basszusgitár kísértetiesen emlékeztet arra a bizonyos torzított húrtépésre. Az egyik cimborám azt mondta, hogy olyan, mintha a Korn-t összekeverték volna az In Flames-szel. Van igazság alapja, ez az elegyítés és a saját hangzásvilág dalszövegestül annyira jól sikerült, hogy egy igazán egyedi banda lett belőle. Még nekem is tetszett, teljes mértékben pozitívan csalódtam, le a kalappal a zenekar előtt. Nagyon jó hangulatot teremtettek és biztos vagyok benne, hogy mindenki kedvét meghozták egy emlékezetes Lacuna Coil fellépéshez.

Lacuna Coil

Egy ilyen nyitás után a Lacuna Coil az a bizonyos pont volt az i tetején. Az idei turné a “European Sanatorium” nevet kapta, melybe a koncert kezdetével bebocsájtást kaptunk. Szabad, sőt, kötelező az őrület, a felszabadult bulizás, és ne aggódj, a zenekar majd vigyáz rád. ‘Delirium’ lemezük tavaly látott napvilágot, amiről első számként az Ultima Ratio robbant be a színtérre. Nekem az egyik legkedvesebb meglepetés a koncert első negyedében érkezett. Van egy réges-régi dal a 2002-es ‘Comalies’ albumról, ami nem más, mint a Heaven’s A Lie. Egész odafele úton ez a szám ment a fejemben, annak idején agyon hallgattam és a mai napig nagy kedvencem. Pont azért, mivel nem egy mai darab, szintén nem fűztem hozzá sok reményt, hogy élőben hallhassam, gyakorlatilag megkaptam a setlist 4. helyén. Engem boldoggá tettek, torkom szakadtából énekeltem és ez még csak a kezdet volt! Sorban a nyolcadik nóta, a 2012-es ‘Dark Adrenalin’ albumról a Trip The Darkness sem kímélte a hangszálakat.

Szép csendben jegyzem meg, hogy az új gitárosnak (Diego Cavallotti) ez az első turnéja a zenekarral, de annyira beleolvad, hogy azt gondolnám, évek óta velük zenél. Amin rengeteget mosolyogtam, az a zenekar buzdítása volt. “Kicsit” focistásra sikeredett az “alléééé allé állé állééé Lacuuuna Coooil” énekelés/kántálással, de hát olaszok, mit lepődünk meg ezen. Megérdemlik, hihetetlen jó setlisttel jöttek Magyarországra, az Our Truth szintén régi nagy kedvencem, mint sokan másoknak, valamint a Depeche Mode – Enjoy The Silence feldogozást is bevették a programba. Miután együttes erővel jelentettük ki, hogy semmitől se félünk (Nothing Stands In Our Way), a közönség szerintem jó 5 percen keresztül szajkózta a fentebb említett allé Lacuna Coil-t, amit egy három dalos visszával köszönt meg a zenekar.

Sokáig fogok emlékezni erre az estére. Érzelgősen fog hangzani, de én tényleg hiszek abban, hogy egy nagy család vagyunk. Köszönet a Concerto.hu-nak a szervezésért, az A38 Hajónak a helyszínért, az Infected Rain-nek a remek alapozásért, és a Lacuna Coil-nak a feledhetetlen estéért. Örülök, hogy betege lehettem a Szanatóriumnak, bár nem hiszem, hogy ebből valaha is kigyógyulok.

Lacuna Coil @A38 Hajó

1. Ultima Ratio
2. Spellbound
3. Die & RiseK
4. Heaven’s a Lie
5. Blood, Tears, Dust
6. Ghost in the Mist
7. My Demons
8. Trip the Darkness
9. Downfall
10. Our Truth
11. Enjoy the Silence (Depeche Mode feldolgozás)
12. Nothing Stands in Our Way
13. Delirium (ráadás)
14. Zombies (ráadás)
15. The House of Shame (ráadás)