Eltitkolt életek - kritika - Socfest

Eltitkolt életek – kritika

Olvasási idő: 2 perc

Akiknek már hiányzik a Tetovált lány komor hangulata, az amerikai remake folytatása előtt most egy újabb svéd női krimihőssel ismerkedhetnek a mozivásznon. Igaz az Eltitkolt életek nemcsak a látványos akciókban marad el híressé vált elődjétől, hanem a szájíz a karakterek összetettsége és a csavaros fordulatok késleltetése miatt is keserű.

Igazán tiszteletreméltó, – különösen ebből a kelet-közép-európai régióból szemlélve – hogy Svédországban sorra buknak le a náci múlttal rendelkező, de életüket ennek leplezésére fordító könyörületlen gonoszok, még ha csak a sorra filmekké adaptálódó sikeres regények lapjain is. Az is nagyra értékelendő, hogy a skandináv térség eme első számú exportcikke, a könnyen izgalmas és eladható filmmé alakítható krimi-irodalom megengedheti magának, sőt közvetítheti felénk, hogy az igazságért harcoló, bátor és erős főhősök akár nők is lehetnek.

Arra azonban már sajnos nem fordítanak különösebb figyelmet a jelen esetben svéd filmkészítők, hogy ezeknek a már befutott történeteknek a megfilmesítésével újabb és újabb rajongókat szerezzenek a kevésbé fagyos vidékekről. Az Eltitkolt életek nagy valószínűséggel az olvasni lusta moziba járóknak, vagy a kedvenc regényük adaptációjára kíváncsi olvasóknak készült, filmes szempontból inkább tv-vetítésre alkalmas iparosmunka, mint sajátos kézjegyeket rejtő mozialkotás. Ráadásul a most magyar mozikba kerülő film alapjául szolgáló Camilla Läckberg regény az ötödik darabja egy közös szereplőkkel és helyszínekkel rendelkező sorozatnak, és a film alkotóinak sem ez az első és egyetlen találkozása az említett szériával. Így a beavatatlan nézők szemében egyes történetszálak kevésbé kifejtettnek, a szereplők motivációi nem kellően megalapozottak, a hangsúlyok pedig aránytalannak tűnhetnek.

eltitkolt_eletek_poszter

A film idilli családi jelenettel indul, melyben Erica Falck írónő szüleivel és nyomozó férjével csodálják a kórházban frissen született gyermeküket. A szülők azonban hazafelé tartva halálos autóbalesetet szenvednek, és örökségül nemcsak egy szépen berendezett családi házat hagynak lányukra, hanem titkokkal teli múltjukat is: váratlanul betoppan a házba egy középkorú férfi, aki azt állítja, hogy Erica féltestvére. Mikor néhány nap múlva az idegen férfit holtan találják hotelszobájában, az írónő anyja padlásán rejtegetett egykori naplói és fényképei alapján nyomozásba kezd, és a különböző visszaemlékezések adta információfoszlányokból egyre sötétebb emlékeket fedez fel anyja fiatalkorából.

A történet eleinte lassú kibontása, a nő folyamatos falakba ütközése annyi cselekményszálat indít el a jelenben és a változó nézőpontú flashbackek révén a múltban, hogy félő lesz, indokolatlanná és értelmét vesztetté válik a nyomozás eredeti célja. Végül aztán helyükre kerülnek a szereplők, az egyre gyorsabbá és izgalmasabbá váló cselekmény megtalálja a maga ütemét, megmentve ezzel az északi hagyományokhoz hű, szürke hangulatú, múltat feszegető és a krimi műfajának minden tekintetben megfelelő filmet, amely így remek egyszeri szórakozást nyújthat nézőjének, meghagyva a reményt, hogy lesz még példa a skandináv írók és filmesek gyümölcsözőbb együttműködésére.