Önfeledt ugrálással és dögös indie-rockkal veszi be a Twentees október 7-én a megújult Kuplung színpadát, őszi mini turnéjuk keretében ugyanis végre Budapestre is megérkezik a hódmezővásárhelyi kvartett, akik régi barát zenekaruk, a The Adolescens társaságában lépnek fel ismét.
A Twentees pörgős, táncolható, ugyanakkor erős gitár riffekben sem szerénykedő zenéjével végigkoncertezte a nyarat, felállva az A38 és a Campus fesztivál színpadára is, olyan nevekkel osztozva egy színpadon, mint a Honeybeast, a Mary Popkids vagy a Blahalouisiana. A sűrű koncertszezont pedig nem is indíthatták volna szebben, mint első magyar nyelvű dalukkal, a Boldogság Kht.-vel, mellyel egyből meg is nyerték a Dunai Regatta zenei mérkőzését, a Sound of the University-t. Sőt, a legújabb Twentees számot hamarosan rotációba vette a Petőfi Rádió is, a hozzá készült – csupán egy Iphone segítségével rögzített – klip pedig már túllépte a 10 ezres megtekintést is. A srácok azóta is megállíthatatlanok, jelenleg új kislemezükön dolgoznak, melyre ezúttal csakis magyar nyelvű szövegek kerülnek fel, a kíváncsi közönség pedig már a Kuplungban megismerheti a legfrissebb Twentees dalt.
Az indie-rock kvartett pedig ki mással is térhetne vissza a megújult Kuplungba, hogy tesztelje a hangtechnikát, mint a lemezbemutatójukon is játszó The Adolescens zenekarral? A banda 2010-ben alakult négy tizenéves sráccal, akik azóta is közösen írják hamisíthatatlan indie-new wave hangzású dalaikat, melyeket a ’60-as, ’70-es évek klasszikus rock and rolljának szele csípett meg. A csapat debütáló nagylemezén dolgozik, amiből bizonyára elcsíphetünk egy kis ízelítőt is az este folyamán.