Újra jön ATB! - Socfest

Újra jön ATB!

Olvasási idő: 2 perc

A kétezres évek sztár DJ-je pörgeti a lemezeket és gondoskodik az igazi partyhangulatról a trance szerelmeseinek. Táncparkett és ritmus, nyár és party, na meg a hamisíthatatlan négynegyed.

ATB

André Tanneberger, művésznevén ATB, aki éveken keresztül járt Magyarországra a siófoki Flörtbe, az augusztus 27-ei I Love 2000’s buli egyik legnagyobb fellépője lesz. De ki is ő valójában?

Zenei pályafutása 1992-ben kezdődött, a dalai utómunkáit Thomas Kukula stúdiójában végezték el. Ekkor találkozott Woody van Eydennel, akivel megalapították a Sequential One (SQ1) nevű duót. Nekik 1993-ban jelent meg az első kislemezük. ’98-ban pedig már a 9.P.M. dallamaira tombolt a tömeg a lemenő nyári napsugárban. A számot már egyedül, ATB nélkül alkotta, amit sorra követtek az elsőre egynyárinak tűnő slágerek. Persze az évek és a rajongók bebizonyították, hogy André inkább “örökzöldeket” alkotott.

Követve a trendeket, 3-4 évente új hangzásvilágúak ATB albumai, amiből van jó pár. A legtöbbjük vidám, táncos hangvételű, ám létezik néhány kifejezetten chill-es hangzású korongja is. Ezen  kívül The DJ néven egy hagyományos mix CD sorozata is van.

Groove Coverage

A Groove Coverage, mint a nevében is benne van “cover”, azaz régebbi zenéket dolgozott fel. Az együttes már 1999-ben létrejött, de csak 2001-ben robbantak be a köztudatba a Moonlight Shadow-val, ami eredetileg egy Mike Oldfield dal. A klip érdekessége, hogy Budapesten forgatták!

Bár ők annyira nem voltak “termékenyek”, mint ATB, több olyan dance slágerrel ajándékozták meg a nagyközönséget, amire erősen ment az arcon pörgés. Ilyen volt a 7 days and 50 years vagy épp a Because I love You. Ami viszont vicces velük kapcsolatban, hogy sokan nem is ismerik a slágerek eredeti, sokszor melankolikusabb verzióit, pedig eredetileg így készültek el, és csak később remixelték őket.

Magyar fellépők

Az egyik legkedvesebb számomra a Kozmix zenekar a listából, akik mintha téli álomból ébredtek volna fel néhány éve. Rendre tartják a jobbnál-jobb bulikat, ahol egy másodperc alatt visszacsöppenhetünk a 2000-es évek közepébe, azon belül is egy komoly hardcore partiba.

De ott lesz Náksi Attila és Spigiboy, csak hogy a legnagyobbakat említsem; illetve Sterbinszky, Kühl és Tebron pedig az ország első Trance Classic buliját prezentálja nekünk.

A jegyek már csak korlátozott mennyiségben kaphatók, de ez szerencsére pont az a buli, ahol annak a “látványnak”, amit egy zenekar tud nyújtani, nem igazán van szerepe. Viszont, ha tudod, mi az “Egy nyár a flörtben”, vagy szeretnéd átélni kicsit a 2000-es évek partihangulatát, akkor érdemes eljönni, és kinn hagyni 2016-ot a bejárat előtt.