Vissza az őskorba - MY BABY - Socfest

Vissza az őskorba – MY BABY

Olvasási idő: < 1 perc

A MY BABY legutóbb a Foster the People előtt játszott a Budapest Parkban, most pedig sámánisztikus, modern voodoo blues-ával tér vissza a Dürer Kertbe november 14-én. Az Amszterdamból érkező sámán trió vadonatúj, törzsi lüktetésből táplálkozó Prehistoric Rhytm lemezét hozza. 

A MY BABY tagjai a legősibb, ösztönös zenéből táplálkoznak, koncertjeik mint a törzsi szertartások, ahol egyfajta örvénylő extázisba ránt át a zene és a tánc élvezete. A zenekar most megjelent, Prehistoric Rhytm harmadik albumával pedig tényleg leástak a gyökerekig.

A MY BABY zenéjére leginkább a spirituális dallamok, a sámáni rituálék hipnotikus kísérő zenéje hatott, melyeknek a gyökerei több ezer éven keresztül nyomon követhetőek – ahogy a zenéé is. A Prehistoric Rhytm album megírása közben maga ez a “nyomozás” és a “személyes” elképzelések kerültek a középpontba. Ennek során a zenekar néhány olyan rituálét fedezhetett fel, melyek még ma is léteznek és jól tükrözik, hogy mennyi kulturális tevékenység öröklődött az ősi hagyományokból a kortárs kultúrára.

A zenekar ennek hatására élő koncertjeit is új szinte emelte, hogy a fény, a látvány és a zene kombinációja életre keltse az albumot és egy törzsi ünnepséghez hasonló világot teremtsenek meg fellépéseiken, a törzsi szeánszukon pedig mi is extázisba kerülhetünk november 14-én, a Dürer Kertben.