Zorall érzés - 15 éven innen és túl - Socfest

Zorall érzés – 15 éven innen és túl

Olvasási idő: 3 perc

Városbéli puhányok, nyavalyások, ha gyötör a zaj, fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok, amit most néktek, hallgassátok, amit most néktek eldalol a Zo-zo-zo nagy Zorall.” – Nem vagy Zorallos? Nem ismered a Zorallt? Itt az idő – a Nagy Ho-ho-horgász szavaival élve – hogy megismerd február 17-én, a 15 éves szülinapi Zorall Partin a Barba Negrában, a Hollywood Rose zenekarral tartandó közös farsangi összejövetelen.

2002.02.02-án, 2 óra 02 perckor öt zenész sóhajtott fel egyszerre: „no, akkor elkészültünk, kész a zenekar”.

Aki nem ismerné a sztorit, Barbaró Mester – Zámbó Jimmy e földi létének sajnálatos távozása után – szívében hatalmas űrt érezvén, fájdalmának enyhítése érdekében, nyakába akasztotta gitárját, s elkezdett saját magának Jimmy számokat gyártani rockosított verzióban. A felvételeket megismertette barátaival, kik pár sör mellett heves bólogatásba kezdtek, s biztatták szomorú szamurájnak éppen nem mondható, bánatos Mestert, hogy folytassa eme tevékenységét, s szedjen hozzá össze egy bandát, mellyel koncert formában is élvezhető lenne ez a muzsika. Mit sem sejtettek ők még arról, hogy a ’Zorall érzés’ kerítette hatalmába a lelkes hallgatóságot.

Hangya, a basszeros (Lévai-Hangyássy László), az első pár próbát megélt dobos helyére, Bonyhádi Bálint pergő kezű-ratatata érkezett, súlyos ritmikai képletekkel, s fent említett Barbaró Mesterünk – ki gitár szólisztikus érzéseit elnyomva magában, csakis a ritmus gitározásra koncentrálva – Szőke Gábort, alias “Szöszőt”, a rock’n’roll gitározás hatalmas tehetségét állított maga mellé. A banda a Zorall nevet kapta, melyet az énekes Szendrey “Szasza” Zsolt Károly (hivatásos krákogó és női szívek megremegtetője) akkor még kissé kétes mosollyal fogadott. A repertoár tekintetében terítékre kerülő, Nagy Magyar popklasszikusok mellé passzintott, külföldi rock klasszikusok hatalmas lelkesedést, headbengelést, és metálvillázást váltott ki a lelkes nagyérdeműből, még akkor is, amikor a Sziget feszt tánczenei fesztiválsátrában a zenekar mindössze nyolc számos szettjét, kétszer adta elő egymás után, egyszer Zorall ingben, egyszer pedig félmeztelenül.

Néhány tagcsere után állandósult a zenekar összetétele, szőke loboncos Weisz “Kicsi” Zorall László, balkezes “parasztGibsonos” hajpörgető, vicsorító gitárnyűvő, és az ex-sing singes – remek kettő/négyes tempójú dobos (Münchausen báró, s Hári János magasságait kenterbeverő vidám történeteket előadó szórakoztató kisiparos) Boros Péter “Pöpi” (csembaló és kandalló művész) érkezett s épült bele a Zorallságba.

No igen, ez volt a kezdet és a múlt, a zenekar bontogatta szárnyait, s ahol lehetőség adódott ott fel is lépett, Hangya Májsztró összekapta a csapatát s a vidámsággal telített Zorall busz lelkesen járta a fesztiválokat, motoros találkozókat, falunapokat, koncerttermeket, egyre fokozódó néptömeggel, kik lassan magukba itták – szó szerint is – a Zorallság érzését, családi hangulatát. Kevesen, de tudhatják páran, a Zorall börtönökben is volt, no nem fejvesztett mulatási szokásai miatt, hanem jótékony megfontolásból, a rácsok mögött megfeszült bentlakók, napjai jobbá tétele érdekében. A sajátságos kivezényelt közegben is parádésan megállta helyét, s néhány fogvatartott – bizonyíthatóan – jó útra térését és előidézte.

A Zorall lelkesen gyártotta lemezeit, melyeket hatalmas siker koronázta. Teltházas koncertek, fesztiválok, Zorall Sörolimpia, kalóz túrák, közös utazások a rajongókkal Erdélybe és a Felvidékre, együtt végig megélve a turnézás örömeit, másnapos fájdalmait és boldog pillanatait. Majd jött London, Dublin bevétele, és ki tudja, hogy hová visz még a Zorallosok útja.

Útravalóként:

Minden farsangi Zorall szülinapon farsangi jelmezbál várható,

Lehetsz (idén) Szuperhős, lehetsz igazi Tündér vagy Zorall manó,

Legyél bármi, légy kreatív, hisz pont ez benne a lényeg,

Hogy a zenekarral bulizz, s megtaláld te is, az igazi Zorall éned.

Ki ötletes, s feltűnően csinos, vagy lehet snájdig és szuper sármos,

A zenekarral mulat majd a pultnál, ki cseppet sem lesz álmos.

(Skrupullus Fondor – történetíró)