Muriel a KiMitTube középdöntőjében - Socfest

Muriel a KiMitTube középdöntőjében

Olvasási idő: 2 perc

14. helyezéssel jutott tovább a Muriel zenekar a KiMitTube versenyének következő lépcsőfokára, ahol a srácok jelenleg is nagyon jó helyet képviselnek. A cél viszont, hogy a Hooked Up című szám legújabb videója, amit a Dob utcai Lámpásban forgattak, a zene kategória első 9 versenyzője közé kerüljön. Innen már csak a zsűri meggyőzése és a végső hajrá lenne a feladat. Szeptember 15-ig lehet szavazni.

A Top 99-ben már benne volt a leginkább Red Hot Chili Peppers-stílusú zenét képviselő Muriel, ám az utolsó küzdelem ideje csak most érkezett el. Kétéves pályafutásuk megkoronázása lenne bekerülni a verseny által kínált, populárisabb közéleti berkekbe, hiszen zenei színvonaluk – az eddigi közönség-visszajelzések alapján – megkérdőjelezhetetlen. Méhes Adrián énekhangján (madrian, Mi van, Cicus!?, Kodachrome), ami a Random Trip koncertsorozaton rendszeresen felcsendül, a laikus is azonnal hallja, mennyire tiszta. Angol kiejtésébe nem lehet belekötni, saját szövegeit úgy adja elő, mintha anyanyelven születtek volna. Jobbágy Bence önállóan írt dallamai mellett, gitártudása és vokáléneklési képessége szintén kimagasló, Domján Gabi basszusgitár-tehetségéről és Karajos Dániel pontos ütemtartásáról nem is beszélve. Nem csoda, hogy „Check-in’ one two” dupla kislemezük dalaival előzenekarai voltak már a Quimby, a Kiscsillag, a 30y és a The Carbonfools zenekaroknak, idén pedig meghódították a legtöbb hazai fesztiválszínpadot.

Muriel

A Hooked Up felvétele után szkeptikusak voltak kicsit a fiúk, de az összhatással természetesen hamar megelégedtek.

A forgatás jó volt. Hogy milyen lesz a végeredmény, azzal egyelőre vannak fenntartásaink, mert kicsit más vágányra terelődött a dolog, mint terveztük. A videós dolgok előrébb kerültek, mint a hanggal kapcsolatos szempontok, meg a zene, ami egy live sessionnél necces, ám a vágás után beláttuk, hogy rendben van így – mondta Jobbágy Bence, a zenekar gitárosa.

Az együttest legközelebb a Gozsdu Manó Klubban lehet meghallgatni szeptember 24-én este. Szeptember 17-e és 19-e között pedig a Toldi mozi vetíti a She’s insaint videoklipet, az Első Magyar Klipszemle keretein belül, ahol a Muriel bejutott a 900 induló közül a legjobb 100-ba.