Új Orient Fall dal érkezett - Socfest

Új Orient Fall dal érkezett

Olvasási idő: < 1 perc

A fővárosi Orient Fall hosszas várakozást követően a 2015 végén bemutatott nagy-sikerű Fractals című nagylemeze után a napokban Mankind fedőnév alatt új dallal és videoklippel jelentkezett.

A zenekar az elmúlt évek csendesebb időszakát töri most meg és a közönség tudtául kívánja adni, hogy bizony az Orient Fall ismét változott, felnőtt. A disztópikus hangulatú, az emberiség és az egyén önnön bekorlátozásával foglalkozó új dal minden eddiginél sötétebb jövőt predesztinál, amihez kitűnő vizuális alátámasztás a John Peter Kiss (ex-Till We Drop, Seven Seas) által rendezett vörös és fekete színekben pompázó videoklip. A főszereplőt alakítóPapp Dorka tudattalanul önmaga köré egy kijárat nélküli labirintust épít és csak, akkor veszi észre mindezt, amikor már késő. A zenekari fotókat Szappanos Ádám készítette. A teljes egészében a zenekar által írt, felvett és kevert négyszámos, fokozatosan megjelenő visszatérő EP első dala a Mankind, ami képes előrevetíteni a kiadvány sötét hangulatát, amiről a koncertlátogatók február 18-án meg is győződhetnek az amerikai The Faceless oldalán adott koncertjükön a Dürer Kertben

Kiemelt kép: Szabó Attila