Október 5-én mutatták be a Thália Színházban az EMKE – volt egyszer egy kávéház… című darabot Bagó Bertalan rendezésében. Az előadás a Café Budapest Fesztivál keretein belül is látható volt kétszer. Második világháborús visszaemlékezés Budapest pezsgő, kávéházakkal teli időszakáról élőzenével, és olykor érthetetlen jelenetekkel.
A Pompásan buszozunk című regény kortárs szerzője, Garaczi László új drámájával igencsak melléfogott. A főváros 1920-as éveinek nyüzsgő éjszakai életét megjeleníteni akaró színmű leginkább csak egyszerű dialektusokat és elnagyolt karaktereket bemutató történet lett. Egy-egy színész több szerepet játszik egyszerre, ami sajnos nem minden esetben egyértelmű, néha kifejezetten összekuszálja a szálakat. Pedig a téma felettébb izgalmas lehetne.
A történet egyik része a frontvonalon zajlik, ahol három, zenélni tudó katonaszökevényt kapnak el napra pontosan szilveszter éjjelén. A sorsuk feletti ítélkezés előtt bemutathatják ünnepi műsorukat a táborban néhány ápolónő kegyeiért cserébe. A későbbi kihallgatás során az egyik katonának eszébe jut Budapest, és nosztalgiázni kezd többek között a Blaha Lujza téren álló, híres mulatóhelyről, az EMKE-ről…
A következőkben főleg a Rákóczi út-Nagykörút sarkán lévő vendéglátóhelyen vagyunk, ahol éppen prímásversenyt hirdet a kávéreceptjéről híres Wassermann család rangidős sarja, Móric (Cserhalmi György), miközben készül fiára, Jánosra hagyományozni az EMKE-t. A konfliktus abból ered, hogy János (Nagy Péter) nem kávéház-tulajdonos, hanem színész szeretne lenni. Szeretője (Gubás Gabi), aki a hely rendeléseit számon tartó kasszírnője, viszont igen, és addig nem nyugszik, amíg ki nem vitelezi ezt. A szó szoros értelmében, bármire képes.
A versenyre egy fehér bőrű, cigányt alakító fiú (Mészáros András) és egy erdélyi magyar (Fátyol Kamilla) jelentkezik. Szerelem szövődik, bomba robban, hallucinálunk, ugrálunk az idősíkokon át. Elgondolkodunk a férfi-női szerepekről, vagyis, hogy lehet-e lány egy legendás szórakozóhely első hegedűse. Bizonytalanná válik, egyenlő-e a cigányság a boszorkánysággal, avagy illik-e jóslásokba bocsátkozni és átkokat szórni egy megörökölt hangszerre.
A rendezést megkérdőjelezve felmerül még, hogy Gubás Gabi miért játszik férfit (elváltoztatott hangon!) Drégely hadbíró szerepében, vagy miért fajtalankodik a színpad előterében több ízben más és más férfiakkal szexi fehérneműjét mutogatva. Fátyol Kamilla felesleges mellvillantásáról az első felvonás végén nem is beszélve… Továbbá furcsa, hogy egy prózai színház musicallel lepi meg közönségét, amikor az előadók inkább a szöveges jelenetekben erősek, énektudásuk hagy némi kívánnivalót maga után. A hangszeres játék helyettesítése meg egyenesen humornak tűnt…
A forgószínpad látványos, a díszlet korhű és a jelmezek is gondosan kitaláltak, ám ez semmi pluszt nem ad a darab unalmasságát nézve. Az egyetlen vicc a függöny előtt, kalickában lógó madár, ami a Szabadság hídon álló turult jelképezi az előadás során. Szemmel láthatóan a művészek sem élvezik annyira a „munkát”, hiszen egyedül a zenészek szája gördül mosolyra a meghajlás folyamán. Hozzátenném, a taps is leginkább nekik jár.
