Az EFOTT 2019 zárónapján számomra a MYMUSIC Aréna kínálata volt az erősebb, de a T-Systems Nagyszínpad valamennyi fellépőjét sikerült a nulladik sorból néznem és fotóznom.
Az EFOTT sűrű szombat estéje, éjszakája és hajnala után lassan ébredezett a fesztivál népe, ahogy én sem kapkodtam el a nap indítását. Napközben hosszan lekötött a színvonalas strandröplabda verseny, valamint érdekes voltak a Civiltér sátrai, standjai kínálta információk, játékok, nyereménylehetőségek.
A Nagyszínpadi indulás előtt még bele tudtam nézni a Csaknekedkislány önirónikus, laza programjába, amit nagyon szeret a közönség. Nem veszik túl komolyan magukat a fiúk, arra ügyelnek elsősorban, hogy ők jól érezzék magukat, és közben az is összejön, hogy az egyre gyarapodó rajongótáboruk is jól szórakozik velük.
Ez az EFOTT-on sem volt ez másképpen, mint ahogy általában a koncertjeiken. A vicces, a múltszázad elejét idéző fellépő ruhájukkal is kifejezik azt, hogy nem kívánnak semmilyen mainstream elvárásnak megfelelni.
A Bagossy Brothers alteres-folkos popjával indult a T-Sytems Nagyszínpad. Bagossyék állandó szereplői a fesztiváloknak, kialakult a stabil rajongó táboruk, és már a Nagyszínpad is összejött nekik, ahogy az EFOTT-on is sikert értek el. Kellemes, rádióbarát zenéjükkel, melankolikus szerelmes dalaikkal főleg a lányokat szólítják meg.
Arra figyelniük kellene, hogy ami bevált a klubokban, kisebb terekben, koncerthelyeken, az már nem biztos, hogy elég a Nagyszínpadokra. Akik először hallották őket, tehát nem tartozhattak még a rajongókhoz, és nem is törekedtek arra, hogy közel álljanak a színpadhoz, azokat nem biztos, hogy sikerült a visszafogottságukkal megszólítaniuk.
Az EFOTT Special X Vasovski Symphonic elnevezésű crossover stílust képviselő projectet komoly beharangozás előzte meg. A Nagyszínpad megtelt zenészekkel, fúvósokkal, vonósokkal, elől a Peet Projectből Ferencz Péter és Závodi Attila állt a gitárosokkal együtt, felettük pedig hatalmas DJ pult magasodott, mely mögött Vasovski Norbert kezelte a DJ-setet.
A saját dalokat és a nemzetközi slágereket a közreműködők, Kollányi Zsuzsi, Nági, Király Viktor, Szakács Gergő (Follow The Flow) és Szivák Zsolt (Cloud9+) énekelték el. A Vasovski Symphonic egy profi, jól összerakott buli volt, amelyben számomra Király Viktor hozta a legjobb zenei pillanatokat. Mivel az egyedi jelleg miatt nem beszélhetünk külön rajongó táborról, elsősorban Szakács Gergő és Király Viktor késztette az amúgy jót bulizó, táncoló közönséget nagyobb ovációra.
A Vasovski Symphonic után a Halott Pénzt hatalmas tömeg várta. Marsalkó Dávid – a szokott módján – mindent megtett a jó hangulatért. Nyilván egyedi ízléstől függ, hogy kinek mennyire jön be a banda, én keveslem az igazi, egyedi dalt a repertoárjukból, de tökéletesen működött a Halott Pénz buli, mint ahogyan már sok éve, és egy fesztiválon az a lényeg. A közönség nehezen engedte le a színpadról Marsalkó Dávidékat, akik nagyon értékelték és köszönték a rajongást.
A T-Systems Nagyszínpad utolsó napos programjait a már nagyon népszerű és headliner-ré vált Follow the Flow zárta. Úgy tűnt, hogy ők egyesíteni tudják a Bagossy Brothers és a Halott Pénz rajongótáborát, mert nagyon sokan voltak a Nagyszínpad előtt, a fennmaradó fesztiválozók pedig eközben – szintén nem kis számban – megtöltötték a MYMUSIC Arénát, de erről a későbbiekben írok.
Nem én vagyok a banda célcsoportja, tehát nem vagyok a rajongójuk, de el kell ismernem, hogy a Follow the Flow tökéletesen elkapta egy generáció hangulatát, életérzését, és a különböző zenei stílusokkal, hangulatokkal ügyesen bánnak.
Hozzám a MYMUSIC Aréna vasárnapi fellépői álltak közelebb. A Csaknekedkislány után a 60-as évek beat korszakát idéző Blahalouisana minőségi beat-pop-rock-soul zenéjével, és Schoblocher Barbara energikus színpadi jelenlétével, egyedi hangjával végig kezében tartotta a hangulatot. A Blahalouisana és a Bagossy Brothers egyszerre játszottak az EFOTT-on, és miközben mindkét banda erősen alter beütésű, mégis más a kisugárzásuk, ezért eltérő a rajongó táboruk is, így sokan gyűltek össze a MYMUSIC Arénában.
Sokkal több férfi volt jelen, mint a Nagyszínpadnál. Nem is tudom miért… Nézzétek meg a fotókat. Barbara természetesen nem csak külsőségével hat. Nekem nagy problémám a mai zenekarokkal az, hogy kevés az igazi frontember, de az egyik kellemes kivétel Schoblocher Barbara.
Szintén MYMUSIC Aréna, szintén igazi frontember, aki szintén nő. Sikerült a nulladik sorból fotóznom az Anna & the Barbies forró hangulatú koncertjét, amin nem volt egy pillanat üres járat sem. Pásztor Anna teljes erőbedobással énekelt, kommunikált a közönséggel, miközben korszerű, jó rock dalokat adtak elő.
Elképesztő energia áradt a színpadról úgy, hogy a többiek, élükön a kiváló gitárossal és – nem mellesleg – énekessel, Pásztor Sámuellel, tökéletesen támogatták Anna megalkuvás nélküli frontemberségét. Nekem a teljes hétvége legjobb koncertélményét adta az Anna & the Barbies, amit jóval kevesebben láthattak az EFOTT-osok közül, mint ahogy érdemelte volna, mert a legtöbben az átfedéssel játszó Halott Pénzen buliztak a Nagyszínpad előtt.
Sikerült belenéznem az Intim Torna Illegál – szintén MYMUSIC Aréna – koncertjébe, amely banda szinte teljesen megtöltötte a nagy sátrat. Logikus, hiszen az Intim Torna Illegálnak és Follow the Flow-nak erősen eltér a célcsoportja, így a rajongók nagy részének nem okozott tudathasadásos állapotot az, hogy melyik bulit válasszák. Nekem Annáék mellé ez a koncert lépett be az EFOTT kedvenc zenei élményei mellé. Az Intim Torna Illegál – Dorogi Péterrel az élen – igazi felszabadult koncertet adott, amin lehetett érezni azt, hogy a banda tagjai és a közönség is nagyon együtt van, élvezik a bulit. És nem mellesleg az Intim Torna Illegál jó dalokkal is rendelkezik.
Összességében az velencei EFOTT hétvége kínálata, fellépői tökéletesen leképezték a mai kor zenei világát, amelyben szinte minden stílus képviseltette magát: a rock, a heavy metal, az alteres beat, a rádióbarát pop, a hip-hop, a rap, a soul, a funk. Ezért vannak a fesztiválok. A EFOTT fesztivál sikerében nem elhanyagolható tényező a hangulatos Velence tavi környezet sem. A jól szervezett EFOTT-ban még sok év van, mert egyértelmű, hogy sokan szeretik, és már várják a következőt, az EFOTT 2020-at.