Attila Csizmadia, a Socfest szerzője
Attila Csizmadia

Attila Csizmadia

A KULTEÁTRUM hétvégi online műsorában Gubik Ági és Gál Tamás

A KULTEÁTRUM hétvégi online műsorában Gubik Ági és Gál Tamás A KULTEÁTRUM ezen a hétvégén Gubik Ági és Gál Tamás egy-egy online műsorával szolgálja az igényes előadásra vágyó nézőket. Dorottya November 20-án, pénteken 19.00 órai kezdettel a Csavar Színház előadása mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében népszerű Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című művét…

Attila Csizmadia | Színház | 2020. november 19

Új időpont – lesz EFOTT

Alig egy hónapja fixálódott, hogy az EFOTT 2020-ban is nyitja kapuit: csúsztatott időpontban, augusztus 26-30. között várja majd az érdeklődőket a Velencei-tó északi partjára. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója immár 45. alkalommal készül felejthetetlenné tenni a nyarat. A vírus okozta nehézségeket leküzdve, a szervezők bizakodóan állnak a nyár utolsó heteihez, és a lehető…

Attila Csizmadia | EFOTT, Fesztivál | 2020. június 11

Már van headliner – Paloznaki Jazzpiknik 2020.

A szervezők már elárultak több fellépőt a jövő évi Paloznaki Jazzpiknik mindig színvonalas program kínálatából. A Paloznaki Jazzpiknik jövőre is Balaton-felvidéki nyár egyik legjobb fesztiváljának ígérkezik. Néhány fellépőt már most megtudhatunk: július 31-én a fesztivál látogatói fog zenélni a soul legújabb sztárja, JP Cooper, augusztus 1-jén pedig a latinos temperamentumú, fergeteges bulit ígérő Caro Emerald…

Attila Csizmadia | Fesztivál, Paloznaki Jazz Piknik | 2019. december 12

My name is Viktor – nagykoncert az Akváriumban

Király Viktor december 7-én este nagykoncertet ad az Akváriumban. Király Viktor énekes, dalszerző, a Megasztár-sorozat győztese, a 2008-as “Év Hangja”, az amerikai “The Voice” c. műsor top 20-ba bejutott versenyzője december 7-én az Akváriumban lép színpadra. A koncerten Király Viktort a The Dreamers nevű zenekara kíséri. Az este folyamán meglepetés vendégek is csatlakoznak az Akváriumban…

Attila Csizmadia | Zene | Koncert | 2019. december 04

Magashegyi Underground – dupla A38-as nagykoncert

Gőzerővel készül dupla A38-as nagykoncertjére a Magashegyi Underground, a zenekar két estén két eltérő műsort játszik. A koncerteken mindkét arcát megmutatja a Bocskor Bíborka vezette csapat: november 1-én szeánsz, november 2-án hangos koncerttel örvendeztetik meg közönségüket. A Mindenszentek estéjén tartandó szeánsz-koncert igazi közösségi élménynek ígérkezik: Bocskor Bíborkáék körülállható színpadon lépnek fel, már-már testközelben, a közönségtől karnyújtásnyira …

Attila Csizmadia | Zene | Koncert | 2019. október 13

Megosztó film – FOMO – Megosztod, és uralkodsz magyar film a mozikban

A FOMO – Megosztod, és uralkodsz (2019) Hartung Attila rendező első nagyjátékfilmje, amivel beledobta a Z generáció vízébe a követ. A kis költségvetéssel, de annál több ötlettel létrejött filmmel a 28 éves Hartung Attila célja az volt, hogy szembesítse generációja tagjait olyan jelenségekkel, amelyek negatív hatással vannak az egymáshoz való viszonyulásukra, társas viselkedésükre. A FOMO…

Attila Csizmadia | Film | Kritika, Mozi | 2019. október 12

Félünk, hogy kimaradunk? – interjú Hartung Attilával, a FOMO rendezőjével

A héten a mozikba kerülő FOMO – Megosztod, és uralkodsz című alkotás első nagyfilmes rendezőjével, Hartung Attilával beszélgettem. Csizmadia Attila: A FOMO egy nagy felkiáltójel, kemény kritika a Z generációról. Mi inspirált erre a témára? Hartung Attila: Az előző 10 évem. Az, amit megéltem, átéltem, tapasztaltam a környezetemben. A fő cselekményszáltól egészen olyan apró mozzanatokig,…

Attila Csizmadia | Film | 2019. október 08

Átrium hírek – 75. Vaknyugat

Novemberben Pál András debütál az Átrium Színházban és a 75. előadásához érkezik a Vaknyugat. A Fehér nyuszi, vörös nyuszi  produkció különlegessége, hogy a szerző előírása szerint egy színész életében csak egyetlenegyszer játszhatja el, a szöveg előzetes ismerete nélkül, tehát az este valóban egyedi és soha meg nem ismételhető alkalom, novemberben Brasch Bence és Mucsi Zoltán adja elő. Visszatér a…

Attila Csizmadia | Színház | 2019. október 07

Déli Doku – Latin-amerikai hangulat

Fergeteges latin-amerikai hangulattal és komoly témákkal, valamint széles spektrumú kulturális és kulináris programokkal várja az érdeklődőket az október 8. és 13. közt Budapesten megrendezett Déli Doku fesztivál. Az izgalmas vetítéseket, beszélgetéseket és kiállításokat kínáló eseménysorozat célja, hogy közelebb hozza Latin-Amerikát Budapesthez. Kedden kezdődik a harmadik Déli Doku Fesztivál, melynek október 8. és 13. között a…

Attila Csizmadia | Film, Zene | 2019. október 03

Radnóti Tesla Labor – hírek a Radnóti Színházról

A Tesla épületének második emeletén a Radnóti Színház felújította a színháztermet, és megalapította a Radnóti Tesla Labort, ahol idén három kortárs művet mutatnak be. A Radnóti Színháznak régi vágya, hogy létrehozzon egy második játszóhelyet, egy olyan nyitott teret, ahol még látványosabban megjelenhetnek a kísérletező tendenciák és a kortárs drámák. A tavalyi évadban a Radnóti közönsége…

Attila Csizmadia | Színház | 2019. október 03