Borbély Alexandra - Socfest

Borbély Alexandra

Cikkek máshonnan

Egy fantasztikus nő Teste és Lelke

Ergo-Sum | Film 2018. október 03.

Egy fantasztikus nő (chilei-német-spanyol-amerikai film, 2017) Rendező: Sebastián Lelio Forgatókonyv: Sebastián Lelio, Gonzalo Maza Operatőr: Benjamín Echazaretta Szereplők: Daniela Vega, Aline Küppenheim, Amparo Noguera, Francesco Reyes, Luis Gnecco, Antonia Zegers…

Ősztől újraindul a Hadik Brunch – művészetet reggelire! programsorozat

A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak, mely az 1920-as években élte fénykorát. Bár a kávéjáról az a hír járta, hogy rossz, a hely még így is legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak. A Hadik törzsvendége volt többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Déry Tibor. A Hadik fénykora után 2010-ben…

| Irodalom, Kávézók | 2018. augusztus 06

A testről és a lélekről tavasszal a mozikban

A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus valamint a nagysikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó hosszú szünet után ismét nagyjátékfilmet rendezett. A testről és a lélekről 2017 tavaszán kerül a hazai mozikba az Inforg-M&M Film gyártásában, a Mozinet forgalmazásában.

| Film | Mozi | 2016. december 05