daazo.com - Socfest

daazo.com

V. Gyerekszem Filmfesztivál

A Gyerekszem Filmfesztivál legutóbb 2 évvel ezelőtt került megrendezésre, ideje, hogy a szervezők ismét lehetőséget adjanak a gyerekmezőnynek, hogy újra összemérjék tudásukat.

| Film | 2014. december 09

Már lehet nevezni a Friss Hús Fesztiválra!

A Daazo.com 2015-ben újra megrendezi a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztivált, amelyre 2014. december 30. éjfélig várják a 2013. január után készült nevezéseket.

| Film | 2014. október 20

Ahol a kurta farkú malac

Az Illaberek című előadáshoz kapcsolódóan hirdet rövidfilmpályázatot a Katona József Színház és Daazo.com. A felhívás célja, hogy a diákok megmutathassák gondolataikat.

| Film, Színház | 2014. október 07

Tanár úr, kérem, én filmeztem – Videón Karinthy szelleme

Tizen- és huszonéves fiatalokba is szorult némi “karinthyság” – ezt sikerült bizonyítaniuk a Tanár úr, kérem, én filmeztem című kisfilmpályázat résztvevőinek, akik Karinthy Frigyes szellemét igyekeztek mozgóképre vinni. A tizenhat pályaműből hármat díjazott a Karinthy Mártont is soraiban tudó zsűri, az eredményhirdetés után pedig a győztessel, Nagy Lucával beszélgettünk. Nagy Luca kisfilmje nyerte a Petőfi…

Szurovecz Illés | Egyéb | 2013. június 08