“Meddig tart a civil és hol kezdődik a politikai szféra?” címmel rendezett workshopot a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Munkacsoportja a Norvég Civil Alap támogatásával.
“Meddig tart a civil és hol kezdődik a politikai szféra?” címmel rendezett workshopot a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Munkacsoportja a Norvég Civil Alap támogatásával.
Az óbudai áruház közelsége és a vásárlók igényei évről-évre közelebb hozták a két felet. Az együttműködés keretében most mind a 19 Auchan-ban lehet jegyet váltani a fesztiválra.
A párbeszéd-képtelenség bárhol megjelenhet a magyar társadalmon belül is, és ellehetetlenítheti az együttműködést, a feladatok megoldását vagy egyszerűen magát az életet.
Kooperatív címmel új nagylemezt készített a Belmondo. A dalokban a magyar zenei élet előadói szerepelnek vendégművészként. Az album nem titkolt szándéka, hogy megmutassa az együttműködésben rejlő erőt és lehetőséget.
Egy mondatban az eredmény: Belső-Erzsébetváros nyitva, Külső-Erzsébetváros zárva lesz nulla óra után – olvasható a Szórakozom éjfél után.Pont elnevezésű csoport Facebook oldalán. Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról az önkormányzati határozatról, amely éjfél utáni bezárásra kötelezett volna számos hetedik kerületi romkocsmát, köztük a legendás Szimpla Kertet is. Az új, februárban kiadott rendelet enyhít a korábbi jogszabály…
November 15-én hetedik alkalommal rendezik meg a CSR Hungary Konferenciát. CSR témában az ország első számú rendezvénye ez, ahol neves hazai és nemzetközi előadók vitatják meg, hogyan lehet a recesszió idején is fenntarthatónak maradni. De mi az a CSR, és mit tudhatunk meg róla a konferencián?