ELTE - Socfest

ELTE

Itt az első EFOTT név!

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit.  

| 2018 - Velence | 2018. január 10

Túl a káoszon, órarend nélkül- Neptun az ELTE-n

Káromkodások, panaszos levelek és telefonok, türelmetlenség – egyelőre ezt hozta az ELTE-re a novemberben bevezetett, új tanulmányi rendszer, vagyis a Neptun. A vizsgaidőszakban és az órafelvétel alatt különösen megszaporodtak a reklamációk, amelyek a második félévre elülhetnek, még ha az órarendet ceruzával kell is megrajzolni. Ízelítő.

Szurovecz Illés | Egyetemi élet | 2013. február 20

Kutatók éjszakája – kattanj rá a tudományra!

SI mértékegységgel nem mérhető az érdekes programok száma az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakáján. Az Európai Bizottság kezdeményezésére létrejött páneurópai rendezvény magyarországi szervezője a Tempus Közalapítvány a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvánnyal karolöltve. A cél a tudomány és a kutatói karrier népszerűsítése, elsősorban a fiatalok körében. Szeptember 28-án számos budapesti és vidéki helyszínen…

Dorka Anett | Tudomány | 2012. szeptember 26

„Senki nem akar, és nem is lehet Bruce Lee” – interjú egy Jeet Kune Do oktatóval

Szederkényi Marcell gyerekkora óta foglalkozik keleti harcművészetekkel. Jelenleg, 27 évesen instruktorként működik közre a budapesti Filipino Martial Arts Műhely Jeet Kune Do edzésein. A furcsa nevű sportot a kínai színész, Bruce Lee alakította ki a hatvanas évek során, több hagyományos stílus tanulmányozása után, és rengeteg harci tapasztalattal. Ma már hazánkban is dívik. Hogyan ejtik helyesen…

Facsády Orsolya | Sport | 2012. június 24