Fábián Péter - Socfest

Fábián Péter

Cikkek máshonnan

Vannak jogaid kedves diák, élj vele tudatosan!

A k2 Színház: Rinocéroszok című előadása megtörtént eseményeken alapuló darab, melyben egy diákot megkérdőjelezhető körülmények között bocsátanak el egy viccnek szánt videó miatt a gimnáziumból. Bár a folytatás már nem követi a valós eseményeket, helyette karakterek és személyes kötődések szövevényes hálózata bontakozik ki a szemünk láttára. Az elődásban nem a történet vége az izgalmas pont,…

| Színház | 2019. november 23

Te hogyan döntenél egy nehéz helyzetben?

A márciusi hosszú hétvégén és az azt követő napon két különleges, vidéki előadást láthatnak az érdeklődők Budapesten először. Március 17-én a celldömölki Soltis Lajos Színház A Cigány című előadásukat, 19-én pedig a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat a Vekker Műhellyel közösen alkotott Komfortzóna című koprodukciójukat mutatják be a MU Színházban. A celldömölki társulattal a…

| Színház | 2018. március 12

Kabaré a náci Németországból

Majomként makogó SS-katonák. Egy kisfiú, akitől félnek a saját szülei. Egy hentesbolt, aminek a kirakatában nem éppen sonka lóg. Ilyen és ehhez hasonló abszurd jelenetekkel találkozhatnak a nézők Bertold Brecht: Rettegés és ínség a harmadik birodalomban című darabjában. A Stúdió K Színház és a K2 Színház közös produkciója a pesti kabaré világát idézi meg. 

Dorka Anett | Színház | 2018. március 04

Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban – Stúdió K Színház

Hitler hatalomra jutásának másnapján Bertold Brecht elhagyja Németországot. Az emigrációban született darabjai közül talán a legismertebb a most bemutatásra kerülő Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1935-38). Az előadás a Stúdió K Színházban látható, legkorábban Február 28-án. 

Dorka Anett | Színház | 2018. február 11

“Mindig lehet újat mondani és sohasem”

A k2 Színház idén ősszel megkezdi negyedik évadát, melyben a hivatalosan is elismert, független színházi műhely két, egymást követő premierrel is fellép a MU Színház színpadán. Eddigi pályafutásuk alatt már elnyerték a Thealter Helyspecifikus Projekt Fődíját, a FESZ “legígéretesebb pályakezdő”, illetve a Jurányi-díjat is. Az érdeklődők október 14-én Robert Merle Mesterségem a halál című műve…

| Színház | 2017. október 12