maraton - Socfest

maraton

Ahol a sár az úr

Hallgatva az időjárásjelentést, nem gondoltam, hogy tényleg bejön, amit mondanak. Az M3-ason száguldva már esőfelhőben láttuk a Mátra csúcsait, ami nem töltött el lelkesedéssel minket.

Fehér Gellért | Sport | 2013. június 18

Trafiktörvény és a fesztiválok

2013. július elsejével lép hatályba a Trafiktörvény néven elhíresült határozat, amelynek lényege, hogy dohánytermékeket csak és kizárólag a “Nemzeti Dohányboltok” árusíthatnak majd. Ez nem kérdés már, hanem tény. A másik tény pedig, hogy van három hazai fesztivál, akik idén egyszerre, június utolsó hetére szervezték az eseményüket. Vajon van összefüggés?! Megszűnik, pontosabban átértékelődik a “leszaladok a…

Petik Tibor | EFOTT | 2013 - Zánka, Hegyalja, Rockmaraton | 2013. február 03

Salzkammergut trophy

Mint korábbi beszámolómból is kiderült, kis hazánk is rejteget sportolni vágyó honpolgárokat, akik közül a merészebbje külhonban szintén megméretteti magát.

Fehér Gellért | Sport | 2013. január 14

PsychArt 24 – művészeti maraton

Három éve alakult meg a PsychArt művészeti maraton, ahol 24 órán át alkothatunk, illetve részesévé válhatunk az alkotási folyamatoknak. A rendezvény az art brut szellemében jött létre, így pszichiátriai betegek festményeit (is) szemügyre vehetjük.

Mora' | Egyéb | 2012. szeptember 19