Nem lesz - Socfest

Nem lesz

Olvasási idő: 2 perc

-Nincs és nem is lesz!
Az anya ezzel lezárta a beszélgetést, a fiú pedig megsemmisülten hallgatott. Nyolc évének minden öntudatával bizonygatta még egy perccel ezelőtt, hogy ő igenis el tud látni egy kiskutyát. Eteti, fésüli, sétáltatja, szereti. Anya, neked nem is lenne vele semmi gondod. Anya viszont hajthatatlan maradt, neki nem kell egy rühes dög, cipelheti állatorvoshoz. Tudod mennyi a kutyatáp, Zsombor? Tudod te, mennyit eszik egy kutya?

Zsombor sejtette, hogy sokat, de remélte, hogy valami kis keverék, menhelyes kutyához nem kell annyi, mint mondjuk a Gáborhoz. Gábor az anyja új barátja volt, elég maradandónak bizonyult, már három hónapja éltek együtt, ezt Zsombor napra pontosan számon tartotta; akkor tették őt ki a szobájából a nappaliba az összecsukható ágyra, mert Gábornak kellett egy dolgozószoba. A világítós csillagokat, meg az űrhajós matricát is levette a falról, ő nem nézegette a csillagokat, mint a kisfiú. Apa mindig azt mondta, hogy a mohó emberek nem szimpatikusak neki, talán ez volt az oka, hogy Zsombor sem tudta igazán megkedvelni Gábort, aki imádott enni. Én medvém, az anya csak így nevezte új élettársát, Gábor, így nevezte őt Zsombor, titokban pedig Óriásnak.
Vacsoránál Zsombor minden bátorságát összeszedve az Óriásnak is előállt az ötletével, hátha ő jobb belátásra bírja majd az anyját.
-Pöttöm, neked kutya? Hát azt etetni kell, meg gondozni, meg sétáltatni, ki fogja ezt megcsinálni?
-Én!
Zsombor egyre dühödtebben csavargatta a spagettit a villájára, hiába, mert mindig lecsúszott az egész, és a végén csak az üres villát tudta a szájához emelni.
-Még enni sem tudsz normálisan.

Megint az anya zárta le a beszélgetést.

Vacsora után Zsombor behúzta az ágya körüli függönyt, jobb híján ez lett a szobája, és lázasan törte a fejét. Miért nézi őt mindenki hülyének? Azzal vigasztalta magát, hogy elköltözik Apához, ott van kert is, meg Apa biztos megengedné neki a kutyát. A válás óta Anya semmit sem enged Zsombornak. Kicsi vagy még, veszélyes, nem szabad, nem lehet, ezek a mondatok szinte már visszhangoztak a kisfiú fejében, annyiszor hallotta őket. Meg azt, hogy meg kell értened.

Közben a gyerekszobából dolgozóvá romlott szobában az anya és Gábor tanácskoztak. Gábor tette szóvá, hogy a gyerek boldogtalan, biztosan azért ragaszkodik annyira a kutyához. Nincsenek barátai, társaság kell neki. Az anya ezt kiegészítette azzal, hogy biztosan az apja tömi a fejét a kutyával, nem képes belátni, hogy egy nyolc éves nem képes felelősséget vállalni egy állatért. Végül osztottak-szoroztak, és megtalálták a módját, hogy a kisfiút boldoggá tehessék.

Másnap reggel az anya szokatlanul gyengéden ébresztette fel a fiát.
-Zsomi, kitaláltunk neked egy sokkal jobbat, mint a kutya. Befizettünk egy egyhetes táborba, jó lesz, ugye? Megismerkedsz egy csomó gyerekkel, biztos találsz barátokat magadnak! Na, jó lesz?
Nem, ezt akarta sírni Zsombor, de persze mosolygott. Anyu biztosan a legjobbat akarja neked, ezzel szokta búcsúztatni őt az apja a láthatás végén. Apának pedig mindig igaza van.