Budapest Transzfer VII. - Socfest

Budapest Transzfer VII.

Olvasási idő: 3 perc

A Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében megvalósuló idei, szám szerint hetedik Budapest Transzfer az urbanizáció szemszögéből vizsgálja irodalom és építészet kapcsolatát. Hogyan jelenítik meg épített környezetünket az irodalmi művek? Az épített környezettel, illetve a fókuszt élesebbre állítva, a városainkkal való találkozás hogyan hat az irodalomra, mint művészeti ágra? Megépített és megírt városok, terek közti átjárókat keresünk, valós és fiktív terekbe kirándulunk. Rákérdezünk, hogy milyen kölcsönhatások fedezhetők fel a két művészeti ág között és hogyan gondolkodnak ezekről írók és építészek, teoretikusok határainkon innen és túl.

A kiindulópont az a feltételezés, miszerint az építészet és az épített környezet rendszere az irodalmi alkotásokéhoz hasonlóan működik, valamint, hogy az építészet fizikai és a művészet kitalált terei együtt alkotják a valóságot, amelyet érzékelünk, amelyben élünk. Az építészet mesterséges terei, csakúgy, mint az irodalmi alkotások, a bennük élő ember természetéről, életéről és gondolkodásáról árulkodnak, az egyén és egy egész kor lenyomatát hordozva magukon.

x

Az író találkozása az épített környezettel, a várossal és annak hatása képzeletére, soraira, kitalált, vagy újrateremtett városaira – sokat elárul az építészet és irodalom bonyolult kapcsolatáról. A könyvek lapjain felépülő várost az olvasó a képzeletében építi újra és akarva-akaratlan összeveti az őt körülvevő valósággal. A narratív és vizuális gondolkodásmód, a képzelt és valóságos város között folyamatos az átjárás. Az Atlantisz-mítosztól Borgesig, a tizenkilencedik századi francia regények Párizsától a Woody Allen-filmek New Yorkjáig egymásra épül a városkép és a képzelet. A fesztivál valóságos sétáival és a művészetek fiktív terében tett kirándulásaival a körülöttünk és a bennünk létező városok átjáróit akarja feltérképezni, értelmezni és megérteni is.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban eddig hat alkalommal megrendezett Budapest Transzfer Fesztiválra 2006 és 2013 között több mint 20 országból érkeztek vendégek. Évről évre a budapesti kulturális intézetek támogatása teszi lehetővé, hogy nemzetközivé szélesítsük a fesztivál látókörét és az itt folyó diskurzust. Az idei Budapest Transzfer programját a Francia Intézet Budapest, a Goethe Intézet Budapest, a Lengyel Intézet Budapest, az Osztrák Kulturális Fórum és a Szlovák Intézet Budapest támogatta. Partnereinkkel, a FUGA Budapesti Építészeti Központtal, a Hosszúlépéssel, a PLACCC Fesztivállal közösen izgalmas programokat ajánlunk és kilépünk a PIM falain kívülre, megtapasztaljuk a várost. Az irodalmi programok, beszélgetések, felolvasások mellett városi séták, nyomáskiegyenlítő kamrában hallgatható kortárs irodalom, VJ est és zene is szerepel az idei Budapest Transzfer programjában.

ekonyvhaz_es_kiadoMeghívott vendégek, közreműködők: Jean-Chritophe Bailly (F) író, művészettörténész, Krzysztof Bartnicki (PL) író, Joanna Bator (PL) író, Bazsányi Sándor irodalomtörténész, Bereményi Géza író, Bányai Éva (RO) irodalomtörténész, Boros Levente zenész, Csobánka Zsuzsa író, Dragomán György író, Fáber Ágoston szociológus, Fábri Anna irodalomtörténész, Thomas Glavinic (A) író, Gyenei Péter Csipáncsap vetítés, Mila Haugová (SK) író, Horváth Csaba irodalomkritikus, Tereza Jandová (CZ) író, Kovács Edit irodalomtörténész, Kemény Mária építészettörténész, László Balázs zenész, László Ferenc kritikus, Andreas Neumeister (D) író, Pálfi György filmrendező, Ritoók Pál művészettörténész, Dušan Šimko (SK) író, David Spurr (CH) irodalomtörténész, Szemerey Samu építész, urbanista,  Térey János író, Tompa Andrea író, kritikus, Tóth Krisztina író, Török András művelődéstörténész, Wesselényi-Garay Andor építész

Partnerek: FUGA Budapesti Építészeti Központ, Francia Intézet Budapest, Goethe Intézet Budapest, Lengyel Intézet Budapest, Osztrák Kulturális Fórum, Szlovák Intézet Budapest, HOSSZÚLÉPÉS. JÁRUNK?, PLACCC Fesztivál, ROMBUSZ Terasz, Kisüzem/Némafilmzene