Évnyitó FritzenFest Találkozó - Socfest

Évnyitó FritzenFest Találkozó

Olvasási idő: 2 perc

Carstyling.hu és az Nemzetközi Autó, Motor Tuning Show (AMTS) meghívására Évnyitó Minitalálkozót szervez a Fritzen Fest.

FritzenFestMárcius 22-én szombaton a Hungexpo „B” pavilon külső kiállítási területén lesz megtalálható a FritzenFest standja. Egy korábbi cikkünkben már említést tettünk róluk, mivel a Tököli Drift – Végső Összecsapásra az ő jó voltukból jutottunk ki. Akkor láttunk felnikitartó és hátsó híd toló versenyt, gumidobálást, autószépségversenyt és sorolhatnánk tovább. Most külön programot nem szerveznek, a belépőjegyek az AMTS programjaira is érvényesek. Mint klubtalálkozó, annyi kedvezményben részesül mindenki, hogy az alábbi űrlap kitöltésével egész nap ingyenesen parkolhat a külső kiállítási területen, a találkozó számára elkülönített részen, az „A” pavilon közelében.

A szabályokról se feledkezzünk meg:FritzenFest

  • A rendezvény területére tiszta autóval érkezz – elvégre egy showról van szó.
  • A rendezvény területére álló autóknak mindhárom napon legkésőbb 13:00-ig meg kell érkezniük, azután már nem tudják beengedni őket. Az autók beengedését a területre reggel 8:00-tól kezdik.
  • Az autók az udvaron érkezési sorrendben kerülnek elhelyezésre. A kapott helyet 17:00 előtt egyik napon sem hagyhatják el. A kivonulásra 17:00-tól van lehetőség, 19:00-ig minden autónak kötelező elhagynia a helyszínt.
  • A helyszín korlátai, valamint a nagy érdeklődés miatt, nem biztos, hogy minden jelentkezőt be tudnak majd engedni a területre. Tehát, érkezz időben, hogy legyen helyed!
  • A rendezvény területén megengedett maximális sebesség 20 km/h. Minden résztvevőt fokozottan megkérünk az ÉSSZERŰ, KÖRÜLTEKINTŐ KÖZLEKEDÉSRE, a KRESZ szabályai szerint.
  • A rendezvényen saját felelősségedre veszel részt, sem gépkocsidban, sem egészségi állapotodban bekövetkező esetleges károsodásért a rendezőkkel szemben semmiféle kárigényt nem támaszthatsz.
  • A gépkocsidért saját magad felelsz. A vele okozott esetleges károkért a rendezők minden esetben téged fognak felelőssé tenni.
  • A találkozó helyszínén tilos bármiféle reklám- és kereskedelmi tevékenység, a szervezők előzetes engedélye nélkül. Amennyiben mégis ilyesmit tervezel, egyeztess velük előre!
  • A szervezők fenntartják a jogot a rendezvény arculatába illő autók kiválasztására.

Szeretettel várnak minden kicsit és nagyot, régi ismerősöket és új arcokat. Találkozzunk március 22-én a Hungexpo-n!

amts_cover