Simogass gladiátort virágkoszorúban! - Socfest

Simogass gladiátort virágkoszorúban!

Olvasási idő: 2 perc

Egy kis időutazásra vágynál? Akkor mindenképpen érdemes ellátogatnod a megújult Aquincumi Múzeumba, ahol május 24-én és 25-én a római tavaszünnep, a Floralia jegyében minden virágba borul.

Flóra a virágoknak, növényeknek, a fiatalságnak és a tavasznak volt az istennője. Ünnepe, a Floralia egy több napos bormámoros mulatság volt, gyakran meztelenül szereplő színészek előadásaival, és többek között nyulakat és kecskéket felvonultató cirkuszi játékokkal. Az Aquincumi Múzeum rendezvénye ezt az ünnepséget idézi fel – némileg visszafogottabb formában − minden májusban. Az idei évben még a szobrok is megelevenednek, a lakóházak megtelnek élettel, gladiátorok és római katonák lepik el a romkertet. Díszes menet vonul végig az egykori városon, hogy áldozatot mutassanak be a Nagy Szentélynél. Rabszolgavásáron eladásra kerül néhány csinos leány és néhány dolgos fiú, valamint antik témájú színdarabok szórakoztatják a látogatókat.

Részletes program

Folyamatos programok:

Ókori mesterségek bemutatója, életmód-bemutatók, római gyermekjátékok és ügyességi játékok, kézműves foglalkozások (ékszer, saru, fegyver stb.) gladiátorsimogató, gladiátoriskola, fegyverpróbák és hadi bemutatók római kort idéző csapatokkal.

11.00-11.30 Ünnepi menet a bejárattól a Nagy szentélyig (szombat)
11.00-12.00 Amor és Psyche története – La Flora társulat (Cserne Kata, Fers Márta, Kálmán Rita, Spilák Zsuzsa ének, Mayer Angyalka, zongora Művészeti vezető: Cserjési Kinga) (vasárnap) – Múzeumépület – Helytartói terem
11.30-12.00 Rendhagyó festőházi vezetés (előzetes regisztráció szükséges)
12.00-12.30 Megnyílik Flora istennő szentélye (Dirké védőépület a régi múzeumépülettel szemben)
11.30 A Mithras vallás titkos misztériumai és rekonstruált tárgyai /Előadó: Dr. Szabó Ádám (tudományos főmunkatárs, egyetemi docens)/ Mithreum (szombat)
11.30-12.20 Testodüsszeia (előzetes regisztráció szükséges) Nagylakóház
12.00-12.45 Ókori mesék Phaedrus nyomán (Kovács J. István, Szamosvári Gyöngyvér és színész barátaik) Gesztenye fák alatt
13.00-14.00 Plautus: A perzsa (Plau-dite társulás) színház
14.00-14.50 Amor és Psyche története – La Flora társulat (Cserne Kata, Fers Márta, Kálmán Rita, Spilák Zsuzsa; ének, Mayer Angyalka, zongora; művészeti vezető: Cserjési Kinga) (vasárnap) – Múzeumépület
14.00-15.00 Testodüsszeia (előzetes regisztráció szükséges)
14.30-15.30 Gladiátorjátékok: életképek a gladiátor játékok történetéből (Familia Gladiatoria) színház melletti füves terület
15.00-15.30 Rendhagyó festőházi vezetés (előzetes regisztráció szükséges)
15.30-16.00 Csata (színház melletti füves terület)
16.15 Rabszolgavásár (színház)

És amire még biztosan számíthatunk:

Ókori kézművesség bemutatása és vásár
Virágkötészeti bemutató: Magyar Gyula Kertészeti Szakiskola és Szakközépiskola, Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola, Bartha János Kertészeti Szakközépiskola. Szentes
A magyar botanikus kertek bemutatkozása (Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége)
Caupona és Gladiátorok kocsmája (La Fiesta Party Service)

A szervezők a változtatás jogát fenntartják!

Belépőjegyek:

Felnőtt: 1900,-; Diák/nyugdíjas/fogyatékkal élő: 850,-;
Családi (2 felnőtt + 2 gyerek): 4200,-, minden további gyermek 300,- Ft/fő
Római ruhában érkezve: 850,- (felnőtt) és 700,- (gyerek)
Szakmai- és csoportos diákjegy (10 fő felett): 700,-