Újra Amon Amarth! - Socfest

Újra Amon Amarth!

Olvasási idő: 2 perc

Az új Amon Amarth album, a Jomsviking hivatalosan március 25-én jelent meg. A Jomsviking a svédek első koncept albuma, amely egy tragikus történet a szeretetről és a bosszúról.

Az északiak megtartották a rájuk jellemző himnikus és dallamos, ugyanakkor kellően súlyos és fémes védjegyeket, mindehhez pedig producernek Andy Sneapet (Megadeth, Testament, Accept) nyerték meg, a dobokat pedig – a kilépett Fredrik Andersson helyén – egy session-ütős, Tobias Gustafsson (ex-Vomitory) játszotta fel. Az idei Rockmaratonon már elcsíphetted a vikingeket, de ha lemaradtál, vagy ismételnél, decemberben a Barba Negrában a helyed. A turné állandó vendége az ex-Spiritual Beggars énekes Janne “J.B.” Christofferson vezette svéd metalos Grand Magus lesz. Swords Songs címmel május 13-án jelent meg a nyolcadik albumuk, a 2014 elején kiadott Triumph And Power folytatása – írja a HammerWorld.

Magát a zenekart már bemutattam egy korábbi cikkben, azt ezen a linken olvashatjátok. Nekem volt szerencsém végig tombolni a Rockmaratonos bulijukat és azt kell, hogy mondjam, le a kalappal. Megint a díszlettel fogok előhozakodni, mint a VOLT élménybeszámolónál, de bakker két hatalmas sárkányfej volt a színpadon! Világított a szeme, az orrlyuka, és koncert közbe fel-le mászkált rá a zenekar. Még az eső is eleredt, csak rohadtul nem tudott érdekelni – jó volt a hangosítás, a fények, a hangulat – baromi jó bulit csináltak.

Forrás: Rockmaraton

Forrás: Rockmaraton

Szóval aki szereti őket és kihagyta, tessék elmenni a Barba Negrába! Mondjátok meg a Mikulásnak, hogy csoki és/vagy virgács helyett Amon Amarth jegyet szeretnétek, találkozunk december 6-án!