Lehet szép arcod, lapos hasad, nagy melled. Tölthetsz órákat a kondiban , a tükör előtt, magadra fújhatod a legdrágább parfümöt és megveheted a legmárkásabb göncöket, lehetsz jogász, tanár vagy takarítónő , végül rájössz, hogy a legtöbb dolog sok pénzbe kerül és felesleges energia pocsékolás, hogy felkeltsd a figyelmét a párodnak, a munkatársaidnak, az embereknek.
Amikor elszállnak az évek, talán egyszer leülsz egy padra, és nem azt fogod nézni, hogy kin lóg a legújabb Gucci táska és kinek merő nyaktörés a nyolcvanezer forintos cipője, sőt még csak azt sem, hogy kinek van katalógus arca. Akkor, ott ülve eszedbe jut majd az, hogy nem voltál boldog, mert mindig meg akartál felelni, nem magadnak, másoknak. Hogy jobb akartál lenni mindenkiné, de csak rosszabb lettél önmagadnál.
Akkor, azon a padon, megakad a szemed egy nőn, akin talán van egy kis felesleg, vagy esetleg vékonyabb az átlagnál, akit talán sokszor megcsaltak a magadfajta nőkkel, aki kínaiban veszi a ruháit és nem jár hetente szépségszalonba, mégis a fáradt szemei és az arca ragyog a boldogságtól, mert aznap rajzolt neki valamit az óvodás gyermeke, vagy mert a férje kedvencét főzi vacsorára, mert aznap sütött a nap, vagy az imént ivott egy igazán finom kávét.
Akkor leszel igazán irigy, mikor észreveszed, mennyire vonzó a gondoskodás , hogy milyen erőt sugároz egy igazi nő. Felállsz, elhaladsz mellette, a tekintetetek találkozik, ő mosolyog, te is erőltetsz egy félmosolyt.
A felszínt pásztázó , önelégült , szexre vágyó suhancok mind utánad fordulnak, de az igazi férfiak rád sem néznek majd, mert mind azt a nőt nézik, akit néhány perce te is, és a gondolat nem csupán szex, a gondolat annyi:
” Szerencsés férfi aki haza várja.”