Bevonz az EFOTT - 2. nap - Socfest

Bevonz az EFOTT – 2. nap

Olvasási idő: 3 perc

Második nap. A fesztivállapot belengte a területet. Nemcsak a napok óta itt táborozók, hanem a napijeggyel érkezők is azonnal belecsöppennek ebbe a furcsa, de megmagyarázhatatlanul vonzó érzésbe.

P1010064A reggeli ébredés küzdelmei után szétszéled a társaság. A turisztika iránt érdeklődőket gyalog- és kerékpártúrák várják, de lehet hajókázni a Balatonon és a környék borvidéke is felfedezhető szervezett formában is. Reggeltől zajlanak a sportesemények is, amik közül még mindig a leglátványosabb a Bossaball. Ezzel párhuzamosan pedig nyitnak a Civil Tér sátrai is, ahova a megfáradt fesztiválozók ajándékgyűjtés céljából járnak, amikért többnyire kérdőívet kell kitölteni, vagy valami vicces játékot játszani.

P1010081Délután Stand Up, majd Slam Poetry és egy akusztikus koncerttel kezdünk, majd szép sorban kapcsolódnak be a különféle színpadok a szórakoztatásba. Az EFOTT második napján a Punnany Akusztik indította a sort, akik meglepően jól szóltak, és ugyanúgy nagy bulit csaptak, mint ahogy a mai nagyszínpados koncertjükön várható.

Papp Szabival készítettünk interjút, ahol elhangzott az a gondolat, hogy nekik a legnagyobb kihívás egy fesztiválon, az arra sétáló emberek megnyerése, bevonzása, ami az Ivan & the Parazol zenekarnak sikerült, ha csak egy szám erejéig is. Ezután Kowalskiék produkciójába is belehallgattunk, amit a Pál Utcai Fiúk és a Supernem követett. Sajnos őket rendszeresen egyszerre rakják, aminek annyira nem örültünk, de azért mindenből hallottunk egy kicsit.

P1090558P1090666

Az idei buliszezonban már többször láttuk az idén 30 éves PUF zenekart, ám eddig ez a koncertjük volt az, ami az elejétől a végéig toppon volt. A Supernem pedig hozta a fiatalos tinipunk stílusát, ami annyira vonzóvá teszi őket. Ráadásul az utóbbi időkben – érzetre – egyre gyorsabban játszott K-k-k-kétszer című számukat 2.15 alatt teljesítették, ami szerintem rekordnak számít.

Utánuk a Kiscsillag csapott bele a lecsóba. Lovasiék hozták a formájukat. Volt bolondozás, vicces átkötőszövegek és igényes rockzene. Végül a Quimby zárta a nagyszínpad eseménysorozatát. Kifejezetten örültem a lehetőségnek, hiszen mostanában a zenekar egészen magasra helyezte a belépőik árát.

Az éjszaka még hallottuk Nagy Ferót és Beatricét, akik magukat a legöregebb zenekarnak aposztrofálták. Ennek ellenére a színpad előtti átlagéletkor nem érte el a 25 évet. Feróból a koncert közepén előjött a mentor és felhívott két fiatalt a közönségből. Az egyik jó választás volt, egy székely népdalt adott elő. A másik legnagyobb erőssége inkább a bátorsága volt. Végül a zúzós koncertek sorát Gansxta Zolee és a Kartel zárta, aki hozott új és régi számokat, ezzel őrületet szabadítva el az összegyűlt tömegben.

Az este itt nem ért véget, mindenki találhatott a stílusának megfelelő hangulatot, csajt, pasit, életérzést.

P1090786