Gerillák, gyertyák és dubstep - Socfest

Gerillák, gyertyák és dubstep

Olvasási idő: 2 perc

Haifa-i undergroundtól a gerilla horgolókig: november 27.-december 5. között több tucatnyi programmal és helyszínen jelentkezik a Negyed6Negyed7 Fesztivál téli, ünnepi kiadása.

3421XMissRED -izraeli underground debütáló koncert a Kuplungban

Több és változatosabb helyszíneken összesen közel száz programmal jelentkezik az idei, téli Negyed6Negyed7 Fesztivál. A hagyományoknak megfelelően a Hanuka ünnepén, 2013. november 27. és december 5. között rendezik meg a téli N6N7-et Budapest zsidónegyedében, ezúttal a VI.-VII. kerület különböző rétegeire, szubkultúráira fókuszálva.

A szervezők a programokat adó-befogadó helyszínek segítségével szeretnék a negyed közismert “mulatós arca” mellett a környék nappali árnyalatait is bemutatni, ezáltal kinyitni, átjárhatóvá, megélhetővé tenni a sokszor csak szűk közegek által ismert helyi szubkultúrákat, kulturális, vallási hagyományokat. Többek között kiállításokkal, koncertekkel, városi sétákkal, performanszokkal, fórumszínházi előadásokkal, gasztronómiai programokkal, beszélgetésekkel és workshopokkal igyekeznek a közönséghez közelebb hozni a zsidó, cigány, LMBTQ közösségek, itt élő külföldiek, illetve különböző művészeti irányzatok, csoportok életét.

A fesztivál megnyitóján a tervek szerint egy látványos szabadtéri installáció keretében gyújtatnak gyertyát, majd a zsidónegyed izgalmas helyszíneire invitálnak november 27. és december 5. között – ismerkedésre, beszélgetésre, közösségi alkotásra, a Hanuka ünneplésére, egyszóval annak feltárására, kinek mit jelent a negyed; minek a negyede a Belső-Erzsébetváros.

Az idei rendezvénysorozathoz számos olyan sikeres, formabontó civil kezdeményezés csatlakozott, mint a szubjektív városi sétáiról ismert Hosszúlépés, vagy éppen a “gerilla horgolók” kötőklubja (Dzzs! Bár). A fesztivál zenei programjai közül az izraeli underground hírhedt, „élő elektronikus” duója, a 3421 fellépését ajánlják a szervezők. A Kuplungban tartandó kétnapos Bánkitó Fesztivál afterparty-sorozat részeként debütál Magyarországon az – izraeli sajtóban az „elektronikus generáció rock ‘n’ roll-jaként” aposztrofált – haifa-i dubstep, bass &glitch duó, mc MissRED-del (Ninja Tune) kiegészülve. Természetesen klezmer, illetve cigányzenei koncertek is lesznek, többek között a Kisüzemben, illetve a Lámpásban.

Számos beszélgetést is terveznek a negyedhez valamilyen módon kötődő alkotókkal – Fischer Ivánnal a Bálint Házban, a negyedben aktív köztéri művészekkel pedig a Szövetség ’39-ben. Emellett olyan kevéssé ismert vallási kezdeményezéseket is bemutatnak, mint a Klauzál Súl független zsidó közösség. Az N6N7-hez kötődik a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának a csoda jelenségét vizsgáló kiállítása Casati Art Corner Galériában. Főzéssel, közös rajzolással, előadással és filmvetítéssel készül a Fiatal Képzőművészek Stúdió Egyesület Galériája, hajléktalan-sétával A Város Mindenkiért csoport; olivaolaj-kóstolással a Dzzs! Bár, filmnézéssel a Kolor, a fesztivál záróbulijának is helyszíne.

A fesztivál további tervezett helyszínei: Dobló Bor&Bár, Gödör Klub, Izraeli Kulturális Intézet, Kőleves, Mózes Ház, Mika Tivadar Mulató, POP Bár.

A programok és helyszínek listáját folyamatosan frissítik a fesztivál honlapján, Facebook oldalán, valamint térképen. A programváltozás jogát a szervezők fenntartják.