Jól sikerült a PENelés - Socfest

Jól sikerült a PENelés

Olvasási idő: 2 perc

Egy éve nem volt ekkora nyüzsgés a Zsolnay Negyedben, ahova több mint húszezren látogattak el a Pécsi Egyetemi Napok keretén belül. A délelőtti programok, a vegyes zenei felhozatal és a többféle stand vegyes korosztályokat csábított el a 3+1 napra.

PEN csapatok bevonulása

PEN csapatok bevonulása. Forrás: PTE EHÖK

A PEN 2015-ös rendezvénysorozat nagy sikert aratott. A négy nap alatt mintegy 22 ezer látogató érkezett a Zsolnay Negyedbe, ahol igazán eltérő zenei kínálat (például a 10. születésnapját ünneplő Irie Maffia) várta őket egyszerre két színpadon. A szervezők és a fesztiválozók minden bizonnyal a kedvező időjárásnak is örültek, az esőt és a hideget sikerült (majdnem teljesen) megúszni.

Napközben számos program várta az érdeklődőket: extrémsport-bemutató, Puzsér Róbert előadása és még sok más. Ismételten sor került a diákrektor-választásra, ami szerves részét képezi a PEN-nek. Idén először egy külföldi diákokból álló csapat is versenyre kelt. A csapatok több mint két hónapig oldottak meg a különféle feladatokat, szórakoztatva ezzel és jelmezeikkel a városlakókat. Csak pár ponton múlt, de végül a Természettudományi Kar csapata, az Aspenix és a Gallok nyerték meg a diákrektori címet. Második helyezett a közgazdász hallgatókból álló Penegyerekek, harmadik pedig a Műszaki és Informatikai Kar Pentagon nevű csapata lett.

Diákrektor választás jutalmai

Diákrektor választás jutalmai. Forrás: PTE EHÖK

A dobogósok egy rekesz sört vihettek haza, de a PEN-en torok nem maradt szárazon, és gyomor sem üresen. A kevés szabad helyre olyan standok telepedtek le, mint a Gusto, vagy a Nappali.  Az alkoholok széles választéka mellett nem lehetett kihagyni a finom falatokat, már csak azért sem, mert az illatok hamar beférkőztek az orrjáratainkba. Akár lángost, pizzaszeletet, sőt PEN-burgereket is kóstolhattunk.

A PEN hivatalos himnuszát a D.O.G., avagy a Delusions  of Grandeur nevű banda készítette. A fiúk egyébként élőben is nagyon jó hangulatot szolgáltattak május elsején. Akinek meg még nem fáradt el a lába, éjféltől külföldi és magyar DJ-k szettjeire rophatta késő hajnalig.

Az esemény rendben zajlott, minden különösebb felfordulás nélkül. Szerencsére így már vasárnap újra megnyitotta kapuit a Zsolnay Negyed számos kiállítása, étterme és boltja. A legjobb hír mégis az, hogy az EHÖK (Egyetemi Hallgatói Önkormányzat – a szerk.) elnöke, Takács Gyula bejelentette: 2016-ban ismét lesz PEN!