Hajrá magyarok! - Socfest

Hajrá magyarok!

Olvasási idő: 3 perc

A Sziget Fesztiválköztársaság a világ talán legsokszínűbb „országa”, ahol egy hét alatt több mint 60 nemzet előadói fordulnak meg. A legnagyobb számban – több mint kétszázan – azonban a magyar fellépők képviseltetik magukat, egyrészt egy nekik dedikált – és újra – szabadtéri színpadon, de több más műfaji helyszínen is, ahol az adott szcéna legjobb hazai csapatai lépnek majd fel. Sőt, idén újra lesznek magyar bandák a Nagyszínpadon is!

Két jó hír érkezett a Sziget háza tájáról a magyar zene kedvelőinek. Egyrészt újra szabadtéren, és az egyik legforgalmasabb „csomópontban” lévő színpadon mutatkozhatnak be a legjobb hazai bandák és előadók. Másik újdonság, hogy újra több honi zenekar is fellép a Nagyszínpadon.

Szabadtéren a magyar „nagyszínpad”

A magyar zene központi helyszíne tehát – a megnövelt méretű és nézőterű – Petőfi Rádió – Volt Fesztivál színpad lesz, ahol naponta délután kettőtől sorjáznak majd a programok, a magyar zenészek legjavát felvonultatva. Az egy hét alatt több mint ötven fellépő adja itt majd egymásnak a mikrofont a mínusz egyedik naptól vasárnapig. Itt lesz a Bábel Zenekar, az Óriás, a Belmondó, a Road, a Fish!, a PUF, a Grand Mexican Warlock, a Halott Pénz, a Riddim Colony, a Hősök, a Magashegyi, a 30Y, a Hangtapasz, az Elefánt, Sena, az Antilop Horror, a HS7, a Vad Fruttik, a Van Zozéka, a Turbó, az Anna and the Barbies, a Supernem, az Intim Torna Illegál, a The Carbonfools, Both Miki és a Palimo Story, Odett, a Middlemist Red, az Ocho Macho, a Ladánybene 27, a Brains, a Bohemian Betyars, a Hangmás, a Tudósok, a Kaukázus, Deniz és Péterfy Bori. Ezzel még nincs vége: a késő esti sávban akusztikus koncerteket hallhatunk majd ugyanitt. Jön a Leander Rising Akusztik, a Roy és Ádám Akusztik, a Cimbaliband, a Ganxsta Jazz, az Alvin és a Mókusok Unplugged. Hajnalban pedig parti zárja minden nap a programot. Mi több: itt lesz – Szigetzáró buliként – vasárnap este a Sziget alapító Müller Péter Sziámi formációja is az … and Friends akusztik, zenészbarátokkal kiegészülve.

Újra magyarok a Nagyszínpadon

Magyar zenekar adja a nyitóbulit az idei Nagyszínpadon. A Sziget ezévi „himnuszát” is jegyző Ivan and the Parazol a mínusz egyedik nap első fellépőjeként kapott lehetőséget a szervezőktől.

„Túl azon, hogy a Sziget-himnuszt adó zenekarnak igyekeztünk nagy hazai és nemzetközi megjelenést adni a kampány során, szeretnénk egyéb lehetőségeket is kínálni ismertségük növelésére. Amellett, hogy kapcsolataink révén segítjük majd őket a nemzetközi porondokon, úgy gondoltuk, hogy a Sziget Nagyszínpadán is helyet biztosítunk számukra” – mondta Gerendai Károly.

Talán nincs is pop-rock szerető hazai fül, ami ne hallott volna a Nagy-Szín-Pad kezdeményezéséről, amelyben hazai zenekarok mérettettek meg, és a győztesek a nagy hazai fesztiválok fő műsoridejében léphetnek fel. Bár az eredeti díjak közt nem szerepelt, de amellett, hogy a döntősök a Sziget magyar „nagyszínpadán” kapnak lehetőséget, a szervezők – egyfajta különdíjként – a nyertesnek a Világzenei Nagyszínpadon kínálnak helyet. Mary Popkids – Nagy-Szín-Pad, Nagy-Szín-Pad!

A Sziget 2013-as „himnuszát” adó Punnany Massif már tavaly is feszegette a magyar színpad határait. ”Idén úgy döntöttünk, látva a Punnany rajongótábor robbanásszerű növekedését, hogy azon kevés zenekarként, akik a Nagyszínpadra „érettek”, most helyet kínálunk ezen a színpadon” – ad magyarázatot Gerendai. A szervezők egyelőre titokzatoskodnak még egy magyar nagyszínpados fellépővel kapcsolatban, de a megállapodásuk értelmében nem tehetnek mást. Július 26-án azonban lehull a lepel, és kiderül, ki lesz az a magyar zenekar, aki főműsoridőben, a mínusz egyedik napon, a Blink 182 előtt ad majd koncertet.

Aki alaposabban megvizsgálja a Sziget idei felhozatalát, látja, hogy az A38-on lép fel az Irie Maffia. Mivel ők is kinőtték már a magyar színpad méreteit, nekik a szervezők a Sziget második legnagyobb színpadán, ebben a 10 ezres befogadó képességű megasátorban biztosítottak idén helyet.

Ezzel természetesen nem ért véget a magyar fellépők sora, hisz’ az Világzene Falutól a Tribute színpadig, a Colosseumtól az Egyetemek Utcájáig, a Blues-Ír színpadtól az Európa Színpadig mindenhol felbukkannak majd hazai előadók, bandák, Dj-k, több mint kétszázan. Itt lehet szemezgetni: www.sziget.hu.