Mámoros megyeri móka - Socfest

Mámoros megyeri móka

Olvasási idő: 3 perc

Biztos jártál Veszprém-megyében, de hallottál már Megyerről? Jössz a 84-es úton Rigács felé, lekanyarodsz oda, ahol a Marcal folyik és bamm, Megyer. Roppant hangulatos, kis település, 18 állandó lakossal, és immár 8 éve egy állandó fesztivállal, ami a Megyer Camp névre hallgat.

Hollywood RoseJúnius 21-én, vasárnap vette kezdetét a 2015-ös Megyer Camp. Szabadnap hiányában mi csak csütörtöktől tudtunk csatlakozni a fesztiválozókhoz, így beszámolóm ebben a 3-4 napban történtekről szól. Bakonybélben szedtük össze barátainkat a Vánik Kocsmába, s nem sokára meg is érkeztünk a fesztiválra. Átvettük a karszalagokat, hátragurultunk a kempinghez, leparkoltunk és indult a kikapcsolódás. Fogalmazzunk úgy, hogy enyhén szólva megadtuk a módját ennek az első napnak – a képeket nézve könnyebben elevenednek fel az emlékek. Nyitottunk egy Hátsó Ajtó koncerttel, majd Men in the Box, Hollywood Rose, Szekeres András, végül Ganxsta Zolee és a Kartel. Az Alvin és a Mókusokat, meg az Action-t már a sátorból hallgattuk, még a Blues Company-ra is emlékszem, ahogy álomba merültem.

Kowalsky meg a VegaPénteken nagyon másnap volt. A mögöttünk lévő elkerített területen pár racka juh, egy ló és egy szamár lakott – ez utóbbi bődületes hangjára kezdtem magamhoz térni. Kikecmeregve célba vettük a Pajtát, és a reggeli kávé mellé kifejezetten kellemes volt némi akusztikus zenét hallgatni a kis színpadnál. Estére nagyjából összevakartuk magunkat, elmentünk Aurorára, “reggeliztünk” a Menzán, majd Kowalsky meg a Vega. Kowára régóta szerettem volna menni, nagyon jó hangulatot teremt, jók a dalszövegeik és természetesen a zenei aláfestés sem utolsó. A látványos fénytechnikához a koncert végén arany színű szerpentin darabok társultak, amik beterítették a közönséget. A Rómeó Vérzik idén ünnepli 20. születésnapját, az első 10 év dalaira bulizhattunk ezen a napon. Már korábban is felfedeztük, hogy pár lelkes meteoros hölgy tart bemutatókat az előadásokon, ők a koncert elején tüzes show-val kedveskedtek a zenekarnak.

Rómeó VérzikSzombat reggel adtunk az életérzésnek és a kávé mellé sörrel reggeliztünk, miközbe hallgattuk a Német-Kovács akusztikot. Lazsáltunk a strand partján, meglátogattuk a fesztivál teheneit, bele hallgattunk az Alma Együttes produkciójába. Értem én, hogy gyerekeknek lett kitalálva a zenekar, de egyébként felnőtteknek is szórakoztató lehet, legalább is én jót mosolyogtam. Kicsit még pihentünk, aztán elhúztunk Junkies-ra. Szekeres sincs piskótából, most őszintén, gondoljatok bele: lejön Megyerre csütörtökön akusztikus koncertet adni, péntek este Pesten fellép a Barba Negrában, majd szombat este visszajön Megyerre, mert a rock and roll találkozik a tehénnel – és tényleg. Kicsit belehallgattunk a Blind Myself-be, utána buliztunk a 10 éves Road-dal, lelazításnak egy kis Hollywoodoo, végül Rómeó Vérzik, második 10 évének számaira tomboltunk. Szívesen mentem volna Ramones Mániára, csak elfogyott a kraft, reggel meg kelni kellett.

Summázzuk a sztorit: fergeteges koncertek, lazulás, családias környezet, mindenki jó fej és barátságos. Nekem bejött a menza kaja is, kedvencem a reggeli paraszt rántotta volt – olyan jól laktam, hogy délutánig kitartott. Vasárnap a szomorkás, borús, hűvös időben összecsomagoltunk és búcsút intettünk Megyernek. Köszönet a fellépőknek a szórakoztatásért, a pultos srácoknak a kávéért meg a sok italért, az első számú kocsma helyen a szőke csajszinak mindenért, a komplett staff-nak, és persze Polgi-nak, hogy ezt az egészet megálmodta és megvalósította – én baromi jól éreztem magam. Találkozunk jövőre is? ;-)

A fesztiválon készült képeinket az alábbi linkeken éritek el:

Csütörtök – 2015.06.25.

Péntek – 2015.06.26.

Szombat – 2015.06.27.