Bár az első klónozott élőlény, Dolly bárány születésének megemlékezéséről lekéstünk (1996), azonban a Jurassic Park második része most ünnepli 20. évfordulóját. Ennek apropóján összeválogattunk pár klónozással kapcsolatos filmet.
Közös többszörös (1996)
Doug (Michael Keaton) építésvezetőként, férjként és családapaként is túlhajszolt. Milyen szerencséje van, hogy munkája során éppen találkozik valakivel, aki sikeresen leklónozza. Ám hamarosan kiderül, hogy még így sem elég a szabadidő, hiszen a klónnak is szüksége van pihenésre. Végül négyen lesznek, ami okoz némi nehézséget és természetesen kiderül, hogy hiába vannak többen, Dougnak magának kell megoldania a problémáit.
A hatodik napon (2000)
Arnold Schwarzeneggerből ebben az akció-sci-fiben filmben nem elég egy. Izomkolosszus hősünk egy napon megrendítő élményre ér haza, a feleségét ő csókolgatja. Kiderül, hogy egy klón foglalta el a helyét és nincs kihez segítségért fordulnia.
A sziget (2005)
A gazdagok mindent megtesznek a szépségért és túlélésért. Rengeteget fizetnek azért, hogy klónozzák különböző szerveiket. Azonban fogalmuk sincs, mivel jár ez. A klónok rendesen kifejlett emberek, akiket egy meg nem történt katasztrófával a fejükben programoznak. Mígnem az egyik klón (Ewan McGregor) elkezd gyanakodni és kezdetét veszi az akció.
Star Wars: A klónok támadása (2002)
Dooku gróf vezényletével naprendszerek lépnek ki a Galaktikus Köztársaságból és a jedik hadeserege nem elég ahhoz, hogy fenntartsák a rendet. Padmé mellé testőrt rendelnek el, az ifjú jedi tanítvány, Anakin Skywalker személyében, közben Obi-Wan a merénylők után nyomoz. Kutatása során rájön, hogy egy klóngyárban a közelgő polgárháború kimenetélet befolyásoló események zajlanak.
Hold (2009)
Sam Rockwell megannyi komikus és őrült karakter után ebben a filmben igazán kibontakozhat, hiszen szinte teljesen egyedül viszi el a showt. Sam Bell egyedül dolgozik a Holdon, hogy megmentse Földünk energiagazdálkodását, de a váratlan önmaga képében jelenik meg előtte.
Jurassic Park/World franchise (1993-)
A már kultfilmmé fejlett első részből kiderül, hogy szúnyogok véréből szerezték meg a dinó DNS-t és a modern technológia segítségével klónozták a különböző dinoszauroszokat. A többi, ahogy mondani szokták, történelem, megépítik a Jurassic Parkot, ami persze balul sül el, és jönnek a következő részek. A film különlegessége, hogy előbb született meg, mint Dolly bárány, és tovább él, olyannyira, hogy 2018-ban jön a következő része Bukott birodalom címmel.