Antal Nimród, aki jelenleg vélhetően a legismertebb magyar rendező a világon, több mint tíz éves amerikai kitérő után rendezett ismét hazai filmet. A romániai Csíkszentléleken született Ambrus Attila életének első 50 évét mutatja be az alkotás, központi témája pedig értelemszerűen a főhős 1993-tól 1996-ig elkövetett rablásai.
A Viszkis rabló cselekedeteit retrospektív módon mutatja be a film, Ambrus, akit Szalay Bence alakít, elfogása után számol be azokról az őt kihallgató Bartos nyomozónak (Schneider Zoltán). Szalay Bence remekül helytáll első nagyjátékfilm főszerepében, és egyformán hitelesen játssza el a főhős különféle hangulatváltozásait, a bűnelkövetéshez vezető belső vívódásaitól kezdve az akciók alatt felszabaduló adrenalintól túlfűtött ámokfutásokon át a rablások által vállalt kockázattól kiváltott paranoid reakciókig. Ambrus megformálása a filmvásznon tehát nem kis kihívást jelent, hiszen a cél az volt, hogy az eseményeket és a karaktereket sallangmentesen és a lehető leghitelesebben mutassák be. Ez azért sem volt könnyű, mert a Viszkis rabló egyfajta népi hőssé vált a maga idejében. Hosszas társadalmi elemzésekbe kellene belemenni ahhoz, hogy miként válhatott a magyar nép szemében egy fegyveres rabló egyfajta Rózsa Sándorrá, a filmnek azonban nem volt szabad ehhez a narratívához igazodnia.
Ambrus Attila a róla szóló film megjelenésének kapcsán ismét rivaldafénybe került, tévés szereplésekhez jutott különféle műsorokban, sorra adta az interjúkat az egyes médiumoknak, és esett át a celeb lét különféle stációin. Ez önmagában természetesen nem Ambrus érdeme, hanem csak a most vetített film által előidézett pillanatnyi állapot. Ambrus, ezen szereplései alkalmával, húsz év távlatából, és a börtönben büntetésként eltöltött tucatnyi évvel maga mögött is mindig megragadja az alkalmat arra, hogy hangsúlyozza, bűnt követett, el, amire nem büszke, és amiért nem érdemel figyelmet, és hiába érzi úgy, hogy nem volt ügyetlen bűnöző, ettől még nem jár neki elismerés. Szintén az emberi természetről árulkodik, hogy mindezen megnyilvánulásai, és annak ellenére, hogy példás magaviselettel töltötte le a törvény által rá kiszabott büntetését, a bűnöző bélyeget továbbra sem tudja lemosni magáról az egykori elkövető. Ambrus Attila társadalmi megítélése ugyan nem tartozik szorosan a filmhez, de fontos megemlíteni, mert annak következetlen kettősségére és ellentmondásaira, a fogyasztóival szemben elfogult, és engedékeny média nem hívja fel a figyelmet.
Visszatérve a film felépítéséhez, az események visszaemlékezéseken keresztül történő bemutatása azért is volt jó döntés, mert így még közelebb került egymáshoz a cselekmény két csúcspontja, az elfogás, valamint a szökés a börtönből, ennek következtében pedig folyamatosan nő a feszültség a vásznon. Az akciójelenetek kiválóak, nem eltúlzottak, inkább valószerűnek hatnak, és egyszerre tárják elénk a bűnöző és a rendőrök közti macska-egér harc vicces és drámai oldalát. Számomra ez volt a film két leginkább elismerésre méltó aspektusa Antal forgatókönyvírói és rendezői munkáját tekintve. Összességében ezért úgy érzem, hogy A Viszkis mindenképpen kimagaslik a magyar akciófilm történet eddig feltárult szürke horizontjából, és a műfajjal szemben támasztott szigorúbb elvárásoknak is sikerült megfelelnie. Vélhetően ugyan nem számíthat olyan nemzetközi sikerekre, mint a rendező kultikussá vált első nagyjátékfilmje, és nem is fogja hasonló kultusz körbe lengeni itthon sem, mint a Kontrollt, de mindenképpen joggal lesz a magyar közönség számára a rendező második legkedveltebb filmje.
A Viszkis nem egy dokumentumfilm, de megpróbálja a lehető leghitelesebben felvillantani Magyarország legismertebb bankrablója életének legfontosabb elemeit. Az akció-krimi műfaji meghatározás a leginkább ráillő, és talán ha mindenképpen kritizálni kellene valamit, akkor az a mellékszereplők karaktereinek elnagyoltsága lenne. Kata (Móga Piroska), a barátnő, bár kezdetben fontos motiváló erő Attila számára arra, hogy kitörjön a szegénységből, végig teljesen súlytalan a filmben. Így belegondolva, talán a rendező filmjeinek egyfajta járulékos sajátossága is az, hogy sodró lendületű történetük már nem bír el két hangsúlyos szereplőt, mindig egy embernek kell a középpontban állnia, ami teljesen érthető is. Ugyanakkor a filmben elmarad a Kontrollhoz hasonló személyes dráma, ami szintén nem véletlen, hiszen Ambrus egy profi bűnöző volt, aki nem moralizált az általa elkövetett rablásokon. A fogságban töltött évek így egyáltalán nem kerülnek bemutatásra, és börtön utáni élete is csak a zárójelenetben villan fel a vásznon. A történet vége tehát happy end, ahogyan nagyjából a valóságban is, a rossz jó útra tért, miután letöltötte méltó büntetését, az pedig életrajzi ihletésű filmről lévén szó, nyilván nem csak a rendező érdeme, hogy a nézőben is ez marad meg tanulságként a végén. A Viszkis tehát nem idealizál, nem moralizál, nem dönget tabukat, és nem hozza sokkal közelebb az akkori események megértését sem, hanem hitelesen, de egyben a lehető legélvezetesebb módon mutatja be Magyarország legepikusabb bűnözőjét.
Pontszám: 84