„Mindannyian holtig tanulunk” – Tempus konferencia az eLLLismerésről - Socfest

„Mindannyian holtig tanulunk” – Tempus konferencia az eLLLismerésről

Olvasási idő: 5 perc

November 22-én konferenciát szervezett a Tempus Közalapítvány a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Székházában „A tudás elismertetése és beszámítása” címen. Előadásokat hallhattunk az Egész életen át tartó tanulás program patronálási kérdéseiről, valamint annak fejleszthetőségéről, elméleti áttekintés formájában és gyakorlati példák mentén egyaránt.

A Tempus kommunikációs csoportvezetője, Kardos Anita szerint a konferencia témája aktuális kérdés, hiszen a nemzetközi mobilitás egyre jobban felértékelődik, így a már megszerzett tudás elfogadása fontos tényezővé válik.

Tót Éva oktatásszociológus a mobilitást elősegítő eszközrendszerek összefüggéseiről tartott prezentációt. Beszédének elején kifejtette, úgy látja, a fejlesztő projektek szereplői kevéssé figyelnek arra, mit csinálnak a többiek, inkább csak a saját programjuk sikerével foglalkoznak. Szerinte meg kell próbálni a szakembereket, megismertetni mások tevékenységével is, ebben nagy szerepet vállal a Tempus Közalapítvány az elmúlt években. Előadását két részre bontotta. Bemutatta egyrészt a fejlesztő projektek közötti lehetséges szakmai és tartalmi kapcsolódási pontokat, valamint rávilágított a szinergikus megközelítés szükségességére.

Az LLL, a „kopernikuszi” fordulat és az elismertetős-rendszer

A LifeLong Learning (azaz az egész életen át tartó tanulás) alaptétele, hogy az életpálya egyben tanulási pályát is jelent. A szakemberek három ismeretszerzési periódusra osztják az életutat. Az egyik diákként az iskola és a szocializáció révén megy végbe, a másik felnőttként, az életmód és annak minősége kapcsán, a harmadik pedig idős korban. „Nemcsak a jó pap, hanem mindannyian holtig tanulunk. Az életfeladatokból adódnak a tanulási feladatok, és a tanulási tevékenységek alapozzák meg az egyes életszakaszok élhetőségét, vagy sikerességét.” – mondja Tót Éva. Az oktatásszociológus szerint ma már nagyon bonyolulttá váltak a tanulási útvonalak, hiszen ha valaki meg is tudja fogalmazni azt a cél, ahová el akar jutni, akkor is többféle módszert kell bevetnie.

Az egész életen át tartó tanulás szempontjából fontos, hogy a más országokban szerzett szakmai gyakorlatot el lehessen fogadtatni, és lehetséges legyen pályát módosítani úgy, hogy a teljes újrakezdés kényszere ne merüljön fel. Az oktatásszociológus szerint az EU-n belül egyre tágul a mozgástér a tanuláshoz és a munkához, az igazi kulcsszó nemsokára, a lehető legtágabb értelemben, a mobilitás lesz.

Az Európai Unióban a statisztikák azt mutatják, hogy jelentős mértékű kompetenciahiány van, aminek következménye, hogy a kontinens versenyképessége romlik. Az összefüggő eszközrendszerek – Tót szerint – ennek a tendenciának a felszámolását kell, hogy szolgálják. Az egész életen át tartó tanulás definíciója több változáson ment már keresztül, Tót Éva bevallja, a LifeLong Learning kifejezés helyett jobban szereti a tanulásösztönzés szót használni, mivel úgy véli, kifejezőbb az egyén szempontjából. Elárulja, kutatások támasztják alá, hogy a hobbiként megszerzett tudás (mint például a zenetanulás, vagy a balett) ugyanúgy kamatozik az életben, és javítja a személyes foglalkoztathatóságot.

A „kopernikuszi” fordulat a tanulás szemléletében annyit tesz, hogy nem a képzést szolgáltató intézmények állnak a gondolkodás középpontjában, hanem az egyéni életpálya és az azt megalapozó tanulás. A konkrét eszközök, amiket Tót véleménye alapján érdemes egyben látni, a hazai Társadalmi Megújulás Operatív Programon, a TÁMOP 2.2.2-n belül és a Nemzeti Pályaorientációs Portálon keresztül megvalósuló életpálya-tanácsadás (LifeLong Guidance = LLG), az elismerés/ validáció, az (EQF)=EKKR-OKK (vagyis az Európai illetve Országos Képesítési Keretrendszer), valamint az ECVET (az Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszer). Korábbi, már használatban lévő fejlesztésként említi az ECTS-t (European Credit Transfer and Accumulation System), az Europass-csomagot és a közoktatásban alkalmazott kulcskompetenciákat. Ezen kívül szóba hozza a bizalmat erősítő, minőségjavító European Quality Assurance Reference Framework-et (EQAVET) és a European Quality Assurance in Vocational Education and Training-et (EQAVET), amelyek szorosan érintik a szakképzési rendszert. Tót Éva elmondása szerint sokan már a LifeLong Learning kultúráját emlegetik, ami szerint az egyes állampolgároknak meg kell tudni érteniük azt a tanuláshoz való viszonyt, hogy az önismeretre és a saját céljaik beteljesítésére építsék a képzésekhez kapcsolódó választásaikat.

Mi az a validáció?

A validáció jelentése, hogy a formális képzésen kívül elsajátított tudást integrálják a formális rendszerbe, vagyis a nem formális és informális módon megszerzett tanulási eredményeket beillesztik a következő tanulmányokba. „Lehetne úgy jelentkezni a felsőoktatásba, hogy valaki a saját, többéves munkatapasztalatát próbálja érvényesíttetni egy olyan eljárás által, ahol az adott képzésben lévő követelmények teljesítésének elismerésére fordíthatja azokat” – magyarázza Tóth Éva, aki többféle célt rendel a validációhoz. Ilyenek a képzési programba történő könnyebb belépés, a felesleges ismétlés elkerülése, az útvonalak közötti váltások gördülékenyebbé tétele, valamint a képesítéshez vezető ösvény egyénre szabása. A validáció a „hozott” tudás azonosításával, bizonyításával kezdődik. Ez történhet egy illetékes, felhatalmazott személy, vagy egy bizottság előtt. A mérlegelés után a szakértelmet beszámíthatják kredit formájában, de felmentést is adhatnak bizonyos feladatok alól. Fontos, hogy a validációt mindenki számára elérhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni.

Ahogy Tót Éva lenti ábrája is mutatja, a validáció egy több lépésből álló eljárás, amivel Magyarországon a TÁMOP 4.1.3 foglalkozott. A tudás kicsomagolásával, azonosításával kezdődik, ami például regisztráció, vagy portfolió bemutatása kapcsán megy végbe. Ezután jön a megfelelés szintjének megállapítása, amit a befogás követ, felvétel, beszámítás, vagy a teljes képzés elismerése útján. A folyamat lényeges eleme a referencia, vagyis a munkaerőpiacon már megszerzett tudás. A tanulási eredményeket mellesleg így definiálja Tót: „olyan állítások, amelyek arról szólnak, hogy a hallgatóknak mit kell tudniuk, mit kell átlátniuk és/vagy elvégezniük egy sikeres tanulási szakasz teljesítése után”.

 

A validáció/ elismerés fő elemei (Derényi András – Tót Éva: Validáció. A hozott tudás elismerése a felsőoktatásban)

A furcsa betűszavakról gyakorlatiasan

A Képzési Keretrendszerekről (hazánkban: OKKR) megtudtuk, hogy a már azonosított készségek és kompetenciák révén nyolc szintből áll. Tót Éva tájékoztatása szerint az országok jelenlegi „házi feladata” a képesítések rendszerbe szervezése, aminek köszönhetően összevethető struktúrák születnek majd, és ami orientálja a plusz tudást szerezni akarók lehetőségeit más országokban is. „A magyar rendszer is nyolcszintű, legalábbis pillanatnyilag, ezen a héten” – állapítja meg cinikusan a szakember. A séma megkonstruálásánál nem mellékes, sőt kimondottan hasznos, hogy a közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzés szintjei szóba állnak egymással, amikor vitapontok keletkeznek.

 

Tót Éva prezentációjában megjelenő ábra

A korábban már szóba hozott ECVET (Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszer) egy kredit-asszimilációs és átviteli rendszert hoz létre. Az informális, például a munkahelyi tanulás eredményeit is képes integrálni, így nemcsak iskolai vonatkozása van, hanem a gazdasági szereplők számára ugyanúgy alkalmazható eszköz. A fejlesztés jelenlegi állapota az Uniós projektek második hullámánál tart, tíz kísérlet eredményeit mutathatják már fel. Létrejött egy hazai referenciapont, amely tanácsadó testületként funkciónál informálva az itthoni érdeklődőket. Az ECVET a képesítéseket tanulási eredményekben fogalmazza meg, egységekbe (unit-okba) rendezve, kreditek általi értékeléssel, amit egy pontrendszerbe is átszámítanak, hogy összevethetőek legyenek a más kontextusban használt képesítésekkel. A felsőoktatásban használt kreditrendszerrel ellentétben, ahol a becsült ráfordítási időt mutatja a szám, az ECVET esetében a már értékelt tanulási eredményt, valamint annak dokumentáltságát jelenti. Tót szerint vannak, akik vitatják, mivel nem teljesen kompatibilis egymással ez a két kredit alapú megközelítés. Az oktatásszociológus úgy véli további fejlesztések feladata, hogy ebben a kérdésben rendet teremtsenek, és közelebb hozzák az ECVET-et a magyar képzőintézmények gyakorlati tevékenységeihez.

Előadása végén Tót Éva a következő reflexióját ismertette. Szerinte az LLL, mint koncepció (implicit) emberképe nincs teljes összhangban a magyar valósággal a fejlesztések társadalmi kontextusa alapján. Szomorúan látja és láttatja, hogy ha a felsorolt eszközök nem illeszkednek egy átfogóbb, nemzeti, tanulásösztönző stratégiába, nem is működhetnek funkcionálisan. Pozitív mintaként az osztrák NQF Inclusive projekt befogadói keretrendszerét hozta fel, aminek jó gyakorlatát Marion Bock mutatta be a konferencia hátralévő részében a megjelentekkel.