Jan-Ole Gerster első filmje az Oh Boy, a 2013-as Német Filmdíjon hat elismerést kapott, többek között a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv és a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Ez a film nem markol túl nagyot, nem akarja megváltani a világot, nem fut ki sehova, egyszerűen csak jó hangulata van.
Forrás: 2013.sehsuechte.de
Niko Fischernek (Tom Schilling) nehéz és mozgalmas napja van; szakít a barátnőjével, új szomszédja kiönti a lelkét, összefut egykori dagadt sulitársával, a pszichológus labilisnak titulálja, ráadásul apja befagyasztja a bankszámláját, mert kiderül, hogy fiacskája két éve kerüli a jogi kart. És még közel sem érkezett el az este.
A film különálló epizódokban meséli el a fiú egy napját. Direkt nem férfit írtam, noha a főszereplő egy 27 éves férfit alakít, a szerepe éppen a fiatal felnőttkorba ragadt jellemvonásokat emeli ki. Ezt a kortalan elveszettséget, magányosságot remekül alakítja Tom Schilling. Ötletes megoldásként a nosztalgikus hangulatért monokróm felvételek és kellemes jazz muzsika felel. A történet nem fut ki sehová, nincs karakterfejlődés, pláne, mivel egy napról van szó. Inkább eszközként használja a szereplőket a rendező, hogy feldobjon pár témát (Y-generáció, magányosság, nemzeti bűntudat), hogy azokat a néző magában kibonthassa. Magyar oldalakon helytelenül vígjáték minősítésben szerepel, ám a német site-okon található tragikomédia kifejezés találóbb. A film tulajdonképpen egész reális, mint ahogy a karakterei is, a humor pedig követi és talán megköveteli ezt az életszagú hangulatot.
A mai Berlin egész érdekes képet kap a 21. század fekete-fehér játékában. Nehéz is egy ilyen komor színeket (vagy nem színeket) könnyedebb jelenetekkel felütni, ám itt abszolút sikerül. Ez a film annyira azért nem drámai vagy komoly, inkább csak több témát hoz elő a rendező. Jó színészi teljesítmények segítségével egy laza, mégis kicsit talán elgondolkodtató mozit kapunk. Egy első filmestől semmiképp sem rossz.
Pontszám: 70