Startol a Frankofón filmforgatag - Socfest

Startol a Frankofón filmforgatag

Olvasási idő: 2 perc

Március 1 és 9 között kerül megrendezésre a Frankofón Filmnapok. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban tekinthetjük meg a tíz francia anyanyelvű ország húsz friss, nemzetközi versenyeken is sikerrel szerepelt alkotását. Március 4-től Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Szolnokon is rendeznek vetítéseket. Részletes programajánló a Francia Intézet honlapján.

456354_1

A rendezvény célja, hogy bemutassa a franciául beszélő, vagy a nyelvvel szoros kapcsolatban álló országok multikulturális sokszínűségét, filmművészetének változatosságát. A fesztiválra idén először Algéria, Görögország és Szenegál is delegált filmet, de láthatunk marokkói, tunéziai, libanoni, svájci és kanadai önálló vagy koprodukciós alkotásokat.

59128_1

 

A vetítéseket a két Aranyglóbuszra jelölt  Csont és rozsda című film nyitja, mely egy mozgássérült, jómódú francia lány és egy fiát egyedül nevelő arab bevándorló kapcsolatát dolgozza fel. A zúgolódás tele egyiptomi, a Jöjjön már az eső és az Egy becsületes ember libanoni, a Bűnbánat pedig algériai szemszögből mutatja be az arab világ forradalmi forrongását. A pszichothriller műfaját mesterien űző François Ozon A házban című alkotásával gondolkodtat el.

A könnyed szórakozás hívei is megnyugodhatnak: vígjátékokban sem lesz hiány.  A március 9-én, az esemény zárónapján bemutatásra kerülő Camille ismétel című francia komédia azt a kérdést feszegeti, hogy ha lehetőségünk lenne visszamenni az időben, vajon újra választanánk-e egy csalódással végződő szerelmi kapcsolatot. A Starbuck című kanadai alkotás főhőse egy bohém, éretlen negyvenes pasi, aki egy napon ügyvédjétől megtudja: több, mint ötszáz nőt ejtett teherbe. A Frankofóniában nagy hagyományokkal rendelkező animációs filmeket a Titeuf képviseli idén.

455440_1Az esemény díszvendége lesz Antonisz Kafetzopulosz görög színész valamint négy rendező: a francia Léos Carax, a libanoni Bahidzs Hodzseidzs, a marokkói Fauzi Benszaidi, valamint a magyar származású, Olivier Assayas lesz. Utóbbi előtt a filmnapok retrospektív szekciója öt alkotással tiszteleg. A magyar édesanyától született rendező főbb témái a fiatalság problémái (Május után, Üres lap), vagy a kábítószer (Tiszta).

csont-es-rozsdaA filmnapokkal azonban nem ér véget a francia kultúrprogramok sora: március 1. és 29. között a magyarországi frankofilok  a Frankofón fesztivál keretében koncerteken, színházi előadásokon, slam poetry-n és dalversenyen is részt vehetnek.