A november 17-ei Restaurant Day-en megpróbáltuk a lehetetlent. Három fős csapatunk szombat délután elindult, hogy kipróbálja a rendezvény során nyílt nyolc budapesti éttermet. A siker nem volt teljes, de mi nagyon jól szórakoztunk.
Elsőre olyan egyszerűnek tűnt az egész. Később azért kiderült, hogy már a tervezés sem az. Nyolc helyszín, amik nagyjából a Nagykörút mentén vannak, és amiknek számolni kell a nyitvatartásával is. Később persze kiderült, hogy a kajálásra nem így és nem ilyen mennyiségben gondoltunk, ám ez akkor már mindegy volt.
Szombat 13 óra, a Socfest-bagázs összegyűlt, és első állomáshelyére indult: a Mazsola Kantinba. Az ételek zömét már elfogyasztotta az előző turnus, de jutott-maradt is az angol kolbászos szendvicsből, amit sült (karamellizált?) hagymával és helyi szószokkal kínáltak. (Megjegyzendő: annak ellenére, hogy becsületkassza működött, a srác olyan készségesen szolgált ki minket extra kívánságaink ellenére, ajándék teával, hogy az néhány jóféle étterem színvonalát is felülmúlhatná.) A szervező (Nagy Sándor) próbának szánta a kezdeményezést, mivel gondolkodik nyitni egy street food kajáldát itthon.
A reggeli után rögtön a SütiCAKE Anticukrászda felé vettük az irányt, ahol pompázatos házi desszertekre leltünk. Guinness torta, karácsonyi cupcake, Rigójancsi muffin és további rengeteg édesség akadt itt. Mi az almás lepényt és a narancsos kuglófot próbáltuk ki. A lányok akkor nyitottak éppen, úgyhogy még volt választék bőven. Egy közgazdász és két fordító összefogásában alakult meg a stand, akik azt tervezik, hogy valamikor a cukrászat édes “mezejére” lépnek.
Talán ekkor követtük el azt a hibát, ami miatt az Adventi Süti Bár kimaradt. A kezdeti elképzelések során sokkal érdekesebben hangzott a Funky Pho, ezért inkább őket próbáltuk megtalálni.
A hely igazán elegáns éttermi hangulatot árasztott, asztalhoz kísérő pincérekkel, egyedi szövegű étlappal és gyönyörű enteriőrrel. A „phonökkel”, Szabolcs Évával, az egykori gasztroreality szereplőjével, jelenlegi gasztroújságíróval csevegtünk. 6 hónapos gyermeke és a felfordulás ellenére is szánt egy kis időt ránk. Elmondása szerint a férjével sokat utazgatnak, és megszerették a vietnámi konyhát. Hamarosan nyitnak is egy hasonló ételeket felsorakoztató éttermet. Miután pár hely felszabadult, kipróbáltuk a ráktekercset zöldségekkel, thai bazsalikommal és mentával, valamint a levest és a „nem salit”. Mivel a vietnami konyha igen kedveli a koriandert, így visszatérő elem volt minden ételben. Hamar az ízek bűvöletébe kerültünk. A pho (ejtsd: fő) nagyon ízlett, és nagyon mókás volt, hogy akadt lehetőség a leves megváltoztatására némi citrommal, salátával és chili-vel. Ez utóbbi mindannyiunknak feltette az i-re a pontot, de dupla pohár víz és egy khaki szilva megmentett minket.
Ennél a résznél éreztük, hogy végünk van. Három helyen jártunk, és nem bírunk többet enni. Ahogy botorkáltunk lefelé a lépcsőn gondolkodtunk, kit hívhatunk kóstolni, de magunkra maradtunk, sajnos.
Utunk a La Forchetta d’Oro-ba vezetett, amelynek a Fogasház adott otthont. Itt egy frissen végzett cukrász és egy olasz gasztronómiában jártas leányzó vitt minket a mediterráneum munkásainak vacsorájához. Laktató, töltött, édes és sós pékáruk, lekvár, meg desszert volt terítéken. Inkább csak nézelődtünk, mert enni még mindig nem maradt sok kedvünk. Egy apró szelet valamit azért megkóstoltunk, ami nagyon finom volt, akárcsak a másnap reggel elfogyasztott sonkás-olívás-sajtos dolog is.
A Beet This Budapest következett a sorban, amit kifejezetten nehéz volt megtalálni, de végül megérte. A Lakótársat keresünk című film elevenedett meg számunkra, ugyanis a helyet három külföldi Erasmusos diák hozta létre. Egy török, egy német és egy finn. Utóbbi az ötletgazda is volt egyben, lévén, hogy hazájából származik a kezdeményezés. Bár mindent céklából csináltak, a céklás-rumos-gyömbéres koktél igazán finomnak tűnt. Az egésznek a hangulata volt az, ami igazán megfogott mindannyiunkat. A fejünk felett egy szemekkel és fogakkal felruházott cékla várta jobb sorsát, vagy csak beköszönt a vendégeknek kaján vigyorával.
Végül ellátogattunk a 6 órakor kezdődő Tökpontba. Szintén családias légkör vett körül minket, és szokatlanul kedves emberek társaságát élvezhettük. (Talán a Szökőhév című film egyik jelenete jutott eszünkbe róla). Sajnos a gyomorkapacitásunk elérte maximumát, így csak beszélgetni voltunk képesek. Annak ellenére vonzónak találtuk a „sokfűszeres”, csillagánizsos sütőtöklevest grissinivel, ahogy a sonkás-almás-tökös házi metéltet is. Ezen a helyen ráadásul bio alapanyagokból dolgoztak, a vegán étrendre éppúgy gondolva.
A nap folyamán készült összes képet a linkre kattintva találjátok.