A Cartographia Kupa rendezvénysorozat legutóbbi túrája a Fekedi keresztutak volt, amelynek szervezője a Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete. Feked Magyarország egyik legdélibb részén, a Mecsek nyúlványai között, gyönyörű hegyes-völgyes, erdős területen fekszik, a Geresdi-dombság tövében.
A községet a mai napig többnyire a XVIII. században a Fuldai Apátság területéről betelepített németek leszármazottai lakják, akik magukkal hozták kultúrájukat és szokásaikat. Közigazgatási szempontból Feked a háború után elvesztette jelentőségét, ellenben szinte az egész falu egy látnivaló. Az 1765-ben épült, 1846-ban kibővített, majd 1992-ben felújított templom igazi műemlék. Különlegessége a toronysüveg gazdagon díszített rézborítása. A falu arculatát meghatározza a XX. század első harmadában épített parasztházak sora. A homlokzatok különleges kiképzéseikkel, az oromzatok festett és vakolt díszeikkel olyanok, mintha mesebeli díszletek lennének. A faragott és festett keskeny utcai bejárati ajtók jellegzetesen fekedi építészeti megoldások. A tornácra nyíló díszes ajtókat jó ízléssel, színes üvegablakokkal is kiegészítették. Az esztergált faoszlopos tornácok és az eredeti, különleges, kézi kovácsolással készült vaskapuk tovább emelik az összhangot.
A falu közvetlen környéke és a távolabbi területek is tartogatnak meglepetést a kirándulni vágyóknak. A Fekedi keresztutak túra 25 km-es távja egy zöld és egy kék irányított körtúrából állt. A falu határában lévő keresztek közül ötöt érintettünk, ezek nagy részét a falu népe újította fel, tartja rendben. A második pecsételő helynél a pontőr mesélt a kék és zöld kör jelzésekről, majd miután szemrevételezte a ruhánkat, azt mondta, mehetünk a mazochisták útján. Először nem tudtuk mire vélni ez a ténymegállapítást, egészen addig, amíg el nem értünk a válaszútig. Bal kéz felé “hedonisták” jobb kéz felé “mazochisták” táblával jelzett út – mi persze vállaltuk az utóbbit. Csalán, mocorka, gaz, bogarak. Eddig nem értettük, milyen térdig érő sárra gondolt az úr, aztán rájöttünk. Valóban erősen megnehezítette a közlekedést, hogy az út teljes széltében áll a víz, és az átkeléshez bizony bele kell mászni a bozótba, ha nem óhajtunk elmerülni. Kétségbeesés helyett a második hatalmas pocsolyánál már hangos 
nevetésbe törtünk ki, ahogy a táskánkkal ellent tartottunk a csalánnak, egyensúlyoztunk a mocsár szélén és kezünkkel a maradék ágat hajtottuk félre az utunkból. Igazából baromira élveztük, tényleg kihívás volt átkelni ezen a szakaszon. Nagyrészt hatalmas kalász- és kukoricamezők mellett mentünk el, de az István-kunyhónál betértünk az árnyas erdőbe. Vissza a célba, majd kezdetét vette a második körút. Két kereszt után három erdei szakaszon keltünk át (Under-völgy, Veres-völgyi-patak, Gyantás-völgy). Majd újabb kereszt, István-kunyhó, Kökény-árok-völgy, innentől pedig egy gyertyános-tölgyes erdőben baktattunk. Elhaladtunk a Karasinca-patak forrása mellett – egyesek szerint innen kapa a falu a nevét (Karasinca – Fekete-víz). Kereszt, löszmélyút és újra a célban voltunk – de most már tényleg.
Nekem nagyon tetszett az útvonal, egy jó séta a falu körül, szép helyeken. Még az időjárás is istenes volt, bár a nyílt terepet tűző nappal, aszfalton annyira nem kedveljük, de legalább kicsit fújt a szél. Jövő év július első szombatján rendezik meg újra ezt a túrát (ha valaki sokallja a 25-ös távot, van belőle 10-es is), aki ráér és teheti, menjen el, csak ajánlani tudom!