Családi mesemusical karácsonyra - Socfest

Családi mesemusical karácsonyra

Olvasási idő: 3 perc

December 26-tól indul a volt SYMA csarnokban minden idők legnagyobb hazai szuperprodukciója, az Álomutazó című családi mesemusical, remek színészekkel, kiváló énekesekkel és alkotógárdával. Úgy tűnik az érdeklődés hatalmas, eddig több mint harmincötezer jegy kelt el és várhatóan idén is teltházas lesz minden előadás. 

Remek színészek, kiváló énekesek és alkotók

A Játékkészítőt életre hívó TulipánTündér Produkció idén egy még nagyobb előadást álmodott meg, melynek szereplői közül többen – így Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi, Hajdu Steve – már A Játékkészítőben is szerepeltek, hozzájuk csatlakozott az Álomutazó csapatába Schell Judit, Keresztes Ildikó, Zsédenyi Adrienn, Falusi Mariann, Varga Viktor és Ábel Anita. Állandó szerzőpárosként az új mesemusical dalait Rakonczai Viktor-Orbán Tamás szerzőpáros jegyzi, és 2015-ös A Játékkészítő koreográfiáját készítő Juronics Tamás idén a rendezést is elvállalta.

A darabot Vinnai András, Szép Ernő-díjas író írta, társai voltak a Kincsem és a Liza, a rókatündért is jegyző Hegedűs Bálint valamint dramaturgként Almási-Tóth András.

http://www.maxima.hu/upload/images/36406/20171221_103031.jpg

A díszletet Rajcsányi Balázs, Bass Awards silver és bronze díjas díszlettervező a jelmezeket Az Év jelmeztervezője-díjat is elnyert, Bujdosó Nóra tervezte. Az Álomutazó supervisora a Valami Amerika I., Valami Amerika II., a Társas játék és a Kincsem nagysikerű rendezője, Herendi Gábor.

Álomutazó

Bár a darab a jövőben játszódik, egy nagyon is mai, élő és komoly veszélyeket rejtegető problémát boncolgat. A történet egy olyan világba visz el minket, ahol a siker hajszolása és a hatékonyság maximalizálása okán már egyáltalán nincs időnk egymásra. Tomi, a főhős pedig nem szeretne mást, csak családjával együtt tölteni a karácsonyt. Ezt elérni az ő szüleivel különösképpen nem egyszerű, hiszen apukája egy sikeres és elfoglalt tudós, aki ráadásul a még nagyobb hatékonyság elérése érdekében feltalálta az Agyturbót, amivel magunkat feltöltve nincs szükség alvásra sem. Anyukája pedig állandóan úton van, hisz’ asztronauta, aki a Marson dolgozik. Tomi azonban nem adja fel, s úgy tűnik, álma valóra válhat, amikor találkozik egy alvósállattal, a Báránnyal, aki elrepíti őt az Álomkészítők világába… Az álomutazó arról szól, hogy ma, amikor úgy érezzük, gondoljuk, tapasztaljuk, hogy annyi minden van, amit be kell fogadni, hogy mindig a maximumot kell hozni, mennyire elveszítjük  a kapcsolatot saját magunkkal, az álmainkkal, nem adunk időt arra magunknak, hogy feldolgozzuk azt a rengeteg informácót, amit kapunk.

http://www.maxima.hu/upload/images/36406/20171221_105209.jpg

Ezzel a mesével a profi szórakoztatáson túl azt is szeretnénk elérni, hogy az előadás után a felnőttek egy kicsit elgondolkozzanak, lelassuljanak és újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, mint gyerekkorukban. A gyerekeket pedig egyszerűen szeretnénk elvarázsolni és szeretnénk, hogy ne csak most, hanem felnőtt korukban is merjenek álmodozni” – mondta a producer.

Monumentális színpad, lenyűgöző látványvilág

“A színpad paraméterei már eleve maghatározzák az előadás monumentalitását” – meséli Illés Gabriella, a TulipánTündér producer, aki elmondta, hogy 40 m széles és 25 méter mély, tehát összesen 1000 m2-es színpadon egy 4 emeletes ház magasságú díszlet tölti be majd a teret, ahol 3 szinten mozognak majd a színészek, táncosok. Az interaktív ledfal, ami a szereplők mozgására reagál, 1800 led panelből áll össze összesen 500 m2 felületű, ekkora ledfal még nem épült fel showműsorhoz vagy koncerthez Magyarországon. Csak összehasonlításképpen: az Álomutazó ledfalainak mérete 4-szerese a X-Faktorban látott háttérnek.

A ledfalak közt – amiken a mozgóképek teszik teljessé a cselekményt – lesz 100 m2-nyi olyan minőségű, nagyfelbontású fal, ami hazai színpadon ebben a produkcióban fog debütálni, felbontása 16-szor nagyobb, mint a HD felbontás, amelyen az egész előadás alatt folyamatosan változó, mozgó, filmszerű hátterek teszik egyedülállóvá a látványvilágot. Szintén itt láthatóak majd először Magyarorszagon az egyedi robot fejgépek is.

Juronics Tamás, a darab rendezője szerint “ekkora produkció nincs hazánkbanA színpadon 6 helyszín fog majd feltűnni és sok-sok álomkép” – meséli a rendező, aki a Szegedi Kortárs Balett 30 táncosával és a Rippel Brothers Akadémia artistáival is fog dolgozni. “A 30 táncos – a videofalakon megsokszorozva – több száz szereplővé válik, a színen összesen 250 formatervezett jelmez tűnik fel, de lesznek egykerekű e-rollokon száguldó robotok és reptetés a színpadon és a nézők felett” – avat be a darab részleteibe Juronics.

Az alkotók érdekességként elmondták, hogy például 180 táncosruha készült, 100 pár cipő tartozik a jelmezekhez, a robotok ruhájához 35 méter lakkanyagot használtak fel.

Jótékony álomutazó

A darab alkotói már A Játékkészítő bemutatásakor is gondoltak azokra a gyerekekre, akik az ünnepi időkben is mese nélkül maradnak, akiknek a mindennapi megélhetés nehézségei, a családi szeretet hiánya, a nélkülözés nem teszi lehetővé, hogy olyan boldogságban ünnepelhessenek, mint a jobb körülmények között élő társaik. Ezért idén is több száz jegyet ajánlottak fel olyan alapítványoknak, otthonoknak, melyek szegény sorsú vagy árva gyermekeknek igyekeznek a minél teljesebb életet biztosítani.