Színházak Éjszakája ötödjére visszatapsolva - Socfest

Színházak Éjszakája ötödjére visszatapsolva

Olvasási idő: < 1 perc

Egyre ismertebb és rangosabb esemény a Színházak Éjszakája Budapest fesztiváltérképén. Szeptember 17-én ötödik alkalommal rendezik meg ezt a különleges nyíltnapot, minden évben bővítve a résztvevő színházak listáját. Idén 30 teátrum alkot erre az éjszakára közel ezerfős társulatot.

A Színházak Éjszakája arról szól, hogy a színházak tisztelik és szeretik a nézőiket, ezért néhány órára bennfentesekké varázsolják őket. Szokatlan közelségben kulisszatitkokat tárnak fel, bevezetik őket a színházak rejtett zugaiba, beszélgetnek velük, rövid jeleneteket adnak elő, különleges színpadi produkciókat, amikre egy egész estés előadás túl hosszú lenne. Másként készül fel a színész, a háttérszakmák dogozói, és mást lát a néző. A színház a színházcsinálók második otthona; azzal, hogy ők látják vendégül a nézőt, személyesebb, hitelesebb lesz velük a viszonyuk, ők pedig szenvedélyesebben kötődnek, és járnak majd színházba.

Ez egy közös inspiráció. Ez egy jó viszony. Meg kell ünnepelni, erre való a Színházak Éjszakája! Amiből nem maradhatnak ki a fogyatékkal élők sem! Nekik különleges törődéssel kínál programot a résztvevők közül több színház audionarrációval, akadálymentes járatokkal és jeltolmácsok szerepeltetésével.

Az előző évekhez képest az új tagok között köszönthetjük idén: a Baltazár Színházat, az RS9-t, a Sanyi és Aranka Színházat, a Turay Ida Színházat, valamint a Vidám Színpadot.

További résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Momentán Társulat, Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

A végleges program szeptember 1-jén lesz publikus. Jegyeket június 15-től lehet elővételben vásárolni.

További információk a rendezvény weboldalán és Facebook-oldalán.