Budapest Bábszínház - Socfest

Budapest Bábszínház

Oidipusz-karantén a Trafóban

Különös színházi nyelven beszéli el Oidipusz élettörténetét a Természetes Vészek Kollektíva Veres Andrással és a Budapest Bábszínház színészeivel.

| Színház | 2015. november 26

Gloria Benedikt a Müpában

Szeptember 13-án “Kokoschka babája” címmel mutatják be a Müpában Gergye Krisztián Társulata előadását, szoros együttműködésben az osztrák balerinával, Gloria Benedikt-tel.

2015. szeptember 08 Tánc

Színházak éjszakája programmustra

Ebben az évben a tavalyinál jóval később, május 4-én kerül sor a Színházak Éjszakájára. Az idén második alkalommal megrendezett eseményen 14 budapesti színház rendhagyó programjaiból válogathatunk. A szervezők a márciusi fagyoskodás mellett a tavalyi, szervezési bakikat is szeretnék elkerülni.

Dorka Anett | Színház | 2013. április 15

Éjszaka a színházban

Délutántól hajnalig tart majd a második Színházak Éjszakája Budapesten, amelyet ezúttal május 4-én rendeznek meg. A tizennégy résztvevő színház rendhagyó produkciókkal és kulisszajárásokkal várja az érdeklődőket, akik életkortól függően 1700-tól 100 forintig juthatnak karszalaghoz. Tizennégy budapesti színház készül az idei Színházak Éjszakájára, amelyet immár második alkalommal rendeznek meg a fővárosban május 4-én. A tavalyi, hagyományteremtő…

Szurovecz Illés | Színház | 2013. április 08