Ismered a Karmapirint? - Socfest

Ismered a Karmapirint?

Olvasási idő: < 1 perc

A KARMAPIRIN zenekar a nyíregyházi Szüret Alkotóműhely vezető zenekara. A most 5 éves formáció az elmúlt években több átalakuláson ment keresztül. Korábban Mankó Éva és Oláh Ibolya is énekelt a zenekarban, 2014. nyarától Szakos Andrea tölti be a frontember szerepét.

A tiszavasvári lány a Megasztár 6. szériájában Radics Gigivel párbajozott a győzelemért, végül előkelő második helyezést ért el. Az énekesnő dalszerzőként és szövegíróként is dolgozik. A zenei arculat Király István gitáros-dalszerző (G-jam Project, Gitárpárbaj) 2015-ben történt érkezésével végleges formát öntött, a zenekar 2016. februárjától 4 taggal dolgozik. A KARMAPIRIN szerepelt már a Magyar Rádió MR2 Akusztik című műsorában, az A38 hajón felvett koncertjét többször közvetítette a Petőfi TV, 2014-ben Nyíregyháza városát képviselte a budapesti Magyar Dal Napja elnevezésű rendezvényen, évente több mint 30 koncertet ad az ország klubjaiban és fesztiváljain, határon túli fesztiválok és klubok rendszeres fellépője.

A zenekar saját koncertjei mellett a Kowalsky meg a Vega (2014, 2016), a Supernem (2017) és a Tátrai Band (2018) produkciók hivatalos előzenekara. A KARMAPIRIN kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményeket játszik. A banda első, Cirkusz című nagylemeze 2017. júniusában jelent meg. A korong producerei a Tankcsapda és a Kowalsky meg a Vega, valamint a Desperado lemezeit is jegyző debreceni hangmérnök páros. A KARMAPIRIN azon kevés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei könnyűzenei produkció egyike, akinek az elmúlt néhány évben sikerült kilépnie az országos zenei piacra.

Ha tetszett ez a videó és szimpatikus a zenekar, minden infót megtalálsz a hivatalos honlapjukon, és/vagy kövesd őket a Facebook-on.