Jöhet villám, szélvihar… - Socfest

Jöhet villám, szélvihar…

Tornádó söpör végig a kiddo új klipjében. Az elegáns, antik bútorraktárban forgatott videó a zenekar januárban megjelenő első EP-jének beharangozója.

Izgalmas első évet zárhat a kiddo. A zenekar idén februárban alakult mixikutya néven, amikor az alapító tag, Persely Tomi úgy döntött, hogy az évek alatt megszületett dalszövegei és zenei elképzelései megérettek arra, hogy végre testet öltsenek. Azóta számos tagcserén és koncerten átestek a fiúk, készítettek egy klipet a Brave című dalukhoz, és kiddo-ra változtatták nevüket. Januárban pedig megjelenik első EP-jük is.

Az EP-t felvezető klip eredetileg az Izolátor című dalhoz készült volna, de a forgatást megelőző napon fejezték be a Tornádó felvételét és a zenekar annyira beleszeretett a számba, hogy másnap kora reggel már egy új koncepcióval vágtak bele a forgatásba. A klipet Bögi Máté rendezte, aki többek között az Ivan& the Parazol videókat is jegyzi, az operatőr Patócs Róbert volt, stylistnak pedig Bíró Titanillát kérte fel a csapat.

A Tornádó című dal szövege körülbelül két éve íródott, egy olyan életszakaszomban, amikor nem igazán találtam a helyem a világban. Be kellett látnom, hogy sosem hittem igazán abban, amivel addig foglalkoztam. Valami olyanba kellett belefognom, amit tiszta szívből szeretek, és amiért képes lennék bármit megtenni. Hittem és hiszek abban, hogy minden ember predesztinálva van valamire. Viszont mindaddig, amíg ezt meg nem találja, az útkeresés viszontagságos és buktatókkal teli. Számomra mindig is a zene volt a legkézenfekvőbb önkifejezési forma, de sok évnek kellett eltellnie ahhoz, hogy képes legyek hinni abban, hogy én valóban erre születtem. Ennek a folyamatnak a végeredményét írja le a Tornádó. A dal először csak akusztikus formában létezett, de Marcival közösen elkezdtünk dolgozni rajta, amelynek eredményeként egy erősen dance-es, talán kicsit Calvin Harris-es szám született. Nem volt előre eldöntve, hogy ezt szeretnénk kihozni belőle, inkább próbáltunk a megérzéseinkre hagyatkozni az alkotási folyamat során. Éreztük, hogy a dalnak jól állna a teátrális hangvétel, amelyet a több sávon felénekelt vokálokkal oldottunk meg. Mikor elkészültünk a felvételekkel a stúdióban, már az első hallgatás után tudtam, hogy a kiddo-nak ezzel a dallal kell kijönnie. – idokolja hirtelen döntését Persely Tomi, a zenekar frontembere.