Filmzene lett a quimbys átdolgozás - Socfest

Filmzene lett a quimbys átdolgozás

A Csányi Sándor főszereplésével készült Coming out című film egyik jelenetében hallható a Budapest Voices átdolgozásában az Autó egy szerpentinen című sláger. A quimbys dallal a filmelőzetesben már bárki találkozhatott, a vígjátékot december 5-től vetítik.

A mozikban és a neten már jó ideje, a tévékben pedig hamarosan látható az Orosz Dénes által rendezett, Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készült Coming out című film reklámja. Az előzetesben felcsendül a Budapest Voices kórus quimbys átirata. Sőt, az Autó egy szerpentinen című dal még a december 5-én mozikba kerülő vígjáték egyik kulcsjelenetében is hallható. A 12 kiváló énekes és egy ütőhangszeres alkotta formáció egyébként ismert, magyar, underground slágereket ad elő.

A kedvesem mutatta meg nekem a Budapest Voices-t, elsőként a tankcsapdás dalt – mondta Orosz Dénes rendező. – Már az is tetszett, de az Autó egy szerpentinen átdolgozás volt az, amitől odáig voltam. Amikor meghallgattam, rögtön arra gondoltam, hogy valamilyen szerepet szánnék neki. Elsőként csak a trailer-be került be, aztán a film egyik fontos momentumába is. Az álarcosbál jelenetbe, ahol Csányi Sándor és Tompos Kátya karakterei találkoznak, és egy őrületeset buliznak.