Több sebből vérzett az a történet, hogy felvidékre utazzam “csak egy koncert” miatt. Nem vagyok túl bevállalós, inkább a visszahúzódós kategóriába tartozom. De tudjátok mit? Megérte megemberelni magam. Rocktóber, Ekecs, felvidéki magyarok, hatalmas hangulat, fergeteges buli – köszönöm!
Mi is volt a probléma alapjáraton? Vegyük sorra: megígéred a legjobb barátodnak, hogy fuvarozod, mert tönkre ment a kocsija és neki nagyon fontos, hogy ott legyen a koncerten. Eddig nincs is semmi baj. Kiveszel szabadnapot, mivel barátokat nem hagyunk cserben. De: 1.) jön veletek egy számodra szinte teljesen ismeretlen ember 2.) akinek másnap reggel 6-ra munkába kell mennie 3.) a koncerteknek nagyjából fél 1-kor lesz vége 4.) az út kb. 2,5 óra kocsival 5.) szakad az eső. Hát józan paraszti ésszel belegondolva nem sok értelme volt bevállalni ezt a kiruccanást, én mégis azt érzem, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy meggondoltam magam, és amint az eső elállt, igent mondtam az útra.
A tétovázásom miatt kicsit csúszva indultunk, nagyjából fél 8 lehetett, mire odaértünk az ekecsi Kultúrházhoz. Már javában játszott a Phoenix RT, de lényeg, hogy egyben és épségben megérkeztünk. Őszintén bevallom, hogy nem ismertem a munkásságukat, de az biztos, hogy szereztek maguknak plusz egy rajongót. Kedvesek, jó fejek és nem utolsó sorban még a zenéjük is remek. Amíg a színpadot szerelték a Depresszió fellépéséhez, kicsit elvegyültünk. Mérsékelt szinten olyan érzésem volt, mintha a régi Magyarországba csöppentem volna, csak itt euróval kellett fizetni. Az ember alapból kimegy dohányozni, mert nálunk ez a szabály, de meglepő módon itt lehetett bent cigarettázni. Sőt, a kiszolgáló pultnál még dohányárú vásárlására is volt lehetőség. Csupa közvetlen, vendégszerető ember, korosztály sacc/kb. 10-60 között, jó hangulat és rengeteg pozitív energia jellemezte az estét.
A Depresszió zenekar lemezbemutató turnéjának első állomása volt Ekecs, ebből kifolyólag három dalt is hallhattunk az új albumról. Szerintem a vidéki koncertek azért jók, mert mindenki jobban elengedi magát, családiasabb a hangulat. Tényleg nem voltunk rettentő sokan és fogalmam sincs, hogy rajtunk kívül ki volt még olyan elvetemült, hogy Budapestről Ekecsig utazzon koncertezni, de én bántam volna, ha kihagyom ezt a bulit. A Kultúrház remek akusztikával rendelkezik, kívülről nem látszik, de sokan elférnek benne, ebből kifolyólag megvoltak a szokásos “táncelemek” is – pogó, wall of death, ugrálás. Majdnem minden zenekari tag lejött a tömegbe iszogatni, beszélgetni, tényleg a közös bulizásról szólt az este. Persze még közel sem volt vége, hiszen a Depresszió után újabb színpadszerelés következett a hazai a Rómeó Vérzik koncerthez. Baromi jó setlist-tel jöttek a srácok, nem írom le a komplett listát, de talán az összes kedvencemet leadták: Rock N Roll Az Élet, Sohasem Leszek Krisztus, Keleti Rock és Roll, Engedd Belém, Hol vagytok K*rvák, Az Ördög Az Isten, Térdelj Elém, Növesztem A Hasam, Kiskakas. Leírhatatlan az, amikor látod és érzed, hogy a zenekar is legalább annyira jól, vagy még jobban érzi magát, mint a közönség.
Ez a megállapítás az est összes fellépőjére vonatkozik. Nincs távolságtartás, nincsenek elvetemült rajongók, hanem mindenki bulizik, kölcsönös tisztelettel adóznak egymásnak és jól érezik magukat. Legutóbb az Alestorm-nál éreztem ezt, és annyira jó, hogy magyar ajkú zenekarok is vannak még, akik hasonlóképp gondolják a közönséggel való kapcsolatot. Nem győzöm elégszer megemlíteni azt a szeretetet és jó kedvet, ami a fellépőkből és a felvidéki emberekből árad. Tősgyökeres pesti révén kicsit megszeppenve, mosollyal az arcomon adtam át magam ennek a kellemes érzésnek.
Majdnem fél kettő volt, mire elindultunk vissza Pestre. Nehéz szívvel kellett ráébrednem, hogy vége az estének, de elmondhatom magamról, hogy nem vagyok “nem ember”. Levezettem közel 300 km-ert, hajnali 4-re értem haza és tudjátok mit? Igazuk volt az ismerőseimnek, megérte. Megkímélt minket az időjárás is, lefelé menet a tiszta égbolton hullócsillagot láttam, a Rocktóber-en egy jó közösség része lehettem, ahol baromi jó koncertek szóltak, együtt buliztam az egyik kedvenc zenekarommal, valamint hazaúton a kis kifli vörös holdat csodálhattam. Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos estét a barátaimnak, a felvidékieknek, a Phoenix RT-nek, a Depresszió-nak és a Rómeó Vérzik-nek! Sokáig fogom még emlegetni az ekecsi kiruccanást.