Egy éve új hanggal a Képzelt Város - Socfest

Egy éve új hanggal a Képzelt Város

Különleges évfordulót ünnepel a Képzelt Város május 31-ei koncertjével az A38 hajón: egy éve mutatták be új énekesüket, Kovács Ákost a nagyközönségnek.

Sűrű és örömökben gazdag év áll a Képzelt Város mögött. Tavaly nyáron – immáron Ákossal – felvették harmadik nagylemezüket, az Anatolij és Ludmilla Tokov, űrhajós házaspár tragédiáját feldolgozó Anatolij-t, amit egy látványos lemezbemutatóval koronáztak meg az A38-on. A nagylemezt két klip is követte: a zenekar első videója, az Ég veled, Anatolij!, és az Anglia kopár partjainál forgatott Theodor, amelyet pár hete mutattak be egy különleges premierkoncert keretében.

Az első közösen eltöltött évről Kovács Ákos mesélt: „Inspiráló a többiekkel zenélni, hiszen ez valamelyest más, mint amit eddig csináltam. Meg kellett találni egyfajta közös hangot. Ez nagyon könnyen ment, ők nyitottak voltak az én ötleteimre és fordítva. Kezdetben mindez nyilván nagyon furcsa is volt, de rengeteg segítséget kaptam tőlük. Mindig adódik néhány különleges dolog és kihívás, a közelmúltban például ilyenek voltak az akusztikus koncertek. Ilyesmit sem csináltam még korábban, de nagyon élveztem. Remélhetőleg lehetőségünk lesz majd rögzíteni is néhány dalt akusztikusan. Előtte viszont igyekszünk méltó módon megünnepelni ezt az egy évet, utána pedig készülünk a nyári koncertekre, fesztiválokra, ahová szintén mindenkit szeretettel várunk.„

Hiszen a Képzelt Város nyáron sem pihen, május 31-ei koncertjük után ott lesznek a Fishing On Orfűn és a Művészetek Völgyében, hogy az ottani közönség is megtudhassa, milyen amikor felcsendülnek a zenekarra jellemző, zajból falat építő gitárok és az éterien lebegő cselló.

A Képzelt Város vendége ezúttal a pécsi Black Hourglass lesz, akiknek tavaly készült el első nagylemeze Szétfoszló ég, szélre vár címmel, amely mesteri keveréke a screamonak és a post-rocknak.

Helyszín: A38, Pesti Est Tetőterasz
Időpont: 2014. május 31. 20:00
Belépő: elővételben május 30-ig 1000 Ft., a helyszínen pedig 1200 Ft.