Intelligens mosópor, felvilágosult zenészek - Socfest

Intelligens mosópor, felvilágosult zenészek

A fiatal, a tetkós, a szakállas és a tiszta hangú. Persze ennél sokkal többek a Muriel zenekar tagjai (Méhes Adrián, Jobbágy Bence, Domján Gabi és Karajos Dániel), például fantasztikus zenészek; nemzetközi színvonalat hoznak. Új klipjük a napokban jelent meg, She’s Insaint címen, amit a többi dalukkal együtt február 14-én élőben a Kuplungban hallgathatunk meg.

A Murielt 2013-ban alapították, de eddigi pályafutásuk alatt előzenekarai voltak már a srácok a 30y-nak, a Kiscsillagnak és a The Carbonfools-nak is, és saját stúdiómunkájuk (1G Records lemezkiadó) révén megjelent a „Check-in’ one two” című dupla kislemezük is. Rockzenéjük átütő erejű, szinte térdre vetődni támad tőle kedvünk a színpadon. Olyan 60-as évekbeli, világmegváltás-szerűen. Mintha a modern Beatles-t hallanánk, kicsit másképp. Egy-egy koncert után a vokál még harmadnap is a fülünkben cseng, a dallamokat szüntelenül dúdoljuk az utcán és bármilyen hangulatban jól esik meghallgatni újra az instrumentált is. Méhes Adrián úgy tud énekelni, hogy bárki megirigyelhetné. Akkor is, ha jeget aprítanak mellette a pultban, akkor is, ha hangosan beszélgetnek körülötte egy bárban és akkor is, ha felsüvít a kávéfőző hangja. A mosógépről nem is beszélve…

Azért – meg kell hagyni – merész húzás volt Kiss Tibivel (Quimby), Wolfie-val (Punnany Massif), Palya Beával és Kamával meg Sanyival (Mary Popkids) klipet forgatni a mai popkulturális sokszínűségben. Pláne ilyet! Kocsis Bence, rendező szuper színvilága, karakteres figurái és groteszk története viszont beszippant minden Muriel-rajongót, és feltehetően újakat generál. Működik az abszurditás. Azonnal elkezd az ember vágyni erre a furcsa „porra”, és keresi a városban azt a helyet, ahol az érdekes mosoda rejtőzhet. (Megjegyzem a mosoda is inkább a 60-as évekre jellemző jelenség. Na jó, ma már talán retro.) Bár Bencétől lehet, hogy mindenki megijedne egy ilyen üzletbe betérve, és az öblítőt ivó Gabi se túl barátságos alak, a lúzernek álcázott Daniról nem is szólva. Pedig egytől-egyig remek fickók a valóságban, és borzasztóan tehetséges szakmabeliek.

Ha kíváncsiak vagytok rájuk, gyertek el Valentin napon a Kuplungba, és hallgassátok meg, mit tudnak! Zenéjük ezen a szombat estén (ahogy nemrég például az MR2 Akusztikon is) kiegészül Szabó Árpád játékával (hegedű, mandolin), továbbá fellép még az Antonia Vai Band, a Svédországban született, egzotikus hangú énekesnővel.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/325901784279804