Plási a Dürer Kertben

Olvasásái idő: 1 perc

Plásit, görög gyökerekkel rendelkező svéd énekes-dalszerzőt leginkább Passengerhez hasonlíthatnánk szívet melengető akusztikus-folk dalaival. Plàsi leheletfinom dallamait összegző People c. első lemezét hozza el Budapestre szeptember 30-án, a Dürer Kertbe.

Plási – Mikael Bitzarakis – Krétán született, édesapja ugyanis görög, ő azonban négy éves kora óta Svédországban nevelkedett. Plási művészneve is egy ókori görög szóból ered (πλάση), ami azt jelenti teremtés. A zene szinte mindig jelen volt az életében: már gimnazistakánt zeneiskolába járt, majd Stockholmban, Milánóban és Bécsben folytatta zenei tanulmányait – utóbbi város inspirálta végül dalszerzésre is és egy külön számot is dedikált az osztrák fővárosnak.

Az énekes-dalszerző emellett olyan kollégákat tart még inspirációja forrásának az akusztikus-folk szcénából, mint Passenger, José González, Sufjan Stevens és a Kings of Convenience. A saját zenéit az elmúlt években több, mint 15 millióan streamelték Spotifyon, a világ minden pontjáról. Végül, az apránként bemutatott dalok júniusra álltak össze, a debütáló People című lemez képében, amit szeptember 30-án nálunk is bemutat a Dürer Kertben.