Rockvilág.hu közönségtalálkozó - Socfest

Rockvilág.hu közönségtalálkozó

Olvasási idő: 2 perc

Hosszú idő után ismét itt az ideje, hogy a Rockvilág.hu régi és új hallgatóit egy közös programra invitáljuk. Hihetetlenül hangzik (vagy ennyire öregek vagyunk), de immár 26. alkalommal találkozhattok egymással, vagy a stáb tagjaival.

Pár év kihagyás után a Rockvilág.hu ismét közönségtalálkozót szervez – a kezdeti, még Rocközön.com-os időket is beleszámítva ez már a 26. lesz. Immáron nyolc éve sugározzák a legjobb rock és metál zenéket, több ezer műsorórával, több száz interjúval a hátuk mögött, ismét itt az ideje összegyűjteni hallgatóikat, olvasóikat, egy jó kis nyár eleji, koncertekkel egybekötött  közönségtalálkozóra. A rendezvénynek ezúttal a XVI. kerületben lévő Legenda Sörfőzde (Kövirózsa u. 8.) ad otthont.

rv_plakatAhhoz, hogy műsoraik még színesebbek, jobbak legyenek, szükségük van a javaslataitokra, észrevételeitekre. A június 3-án, pénteken 19 órakor kezdődő találkozón a hallgatók és a Rockvilag.hu stábja, műsorvezetői megismerhetik egymást. Természetesen a kötetlen beszélgetést szeretnék egy bulival megfejelni, így aztán az este folyamán olyan zenekarok és zenészek teszik tiszteletüket, akik számára a mi ténykedésünk is fontos, jelenlétükkel és programjukkal pedig bizonyítják, hogy nem járunk rossz úton.

Az Overcast és a Stone Deaf zenekar mellett egy, csak erre az estére összeállt Rockvilág SuperGroup fogja szórakoztatni a nagyérdeműt, olyan, a rádióhoz is közel álló nevekkel, mint Schrott Péter, Orbán Ducos Tamás, Fóti Gabi, Fekete Tamás, Gombai Gergely, Baranyai Attila, Tóth Tivadar, Lukács Gyula, Kovács Zoltán, Pataki Rebeka, Seanics Richárd, Schaffer János, Kovács Gergő, Soós László, Juhász József, Lovas Dénes és Molnár István. Egyedülálló koncert lesz!

A rendezvényre belépőjegy nincs, a támogatói jegy, amellyel a Rockvilág.hu rádió technikai fejlődését segítitek 900 forint. Gyere el Te is és folytassuk együtt a megkezdet utat!

rv_borito