Scooter a Parkban - Socfest

Scooter a Parkban

Olvasási idő: 2 perc

1993-ban alakultak, a világ egyik legsikeresebb techno/hardcore zenekara. A Scooter szó hallatán nem feltétlenül a robogó az első dolog, ami az eszedbe jut. Világszerte több mint harmincmillió albumot adtak el, nyolcvannál is több nemzetközi elismerést gyűjtöttek be, emellett pedig a legsikeresebb német előadónak számítanak 23 TOP 10-es kislemezükkel. Szeptemberben ők is fellépnek a Budapest Park színpadán.

scooterA német Scooter zenekarnak jelen felállásában három tagja van: H.P. Baxxter, Michael Simon és Phil Speiser. Számos sláger fűződik a nevükhöz, amelyeket az időközönként bekövetkező stílusváltások és tagcserék tesznek még érdekesebbé. Ezeket mindig egy új “chapter” vagyis fejezet jelzi, jelenleg az ötödiknél tartanak. A csapat számos kisebb projektben is tevékenykedik (mint például a Ratty, a Sheffield vagy a Jumpers). Kiadójuk a Kontor Records, de azon belül sajátot is üzemeltetnek, Sheffield Tunes néven. Magyarországon eleinte a Record Express forgalmazta lemezeiket, majd annak csődje után a Warner-csoporthoz tartozó Magneoton lett a hazai importőr. Hivatalos magyarországi rajongói közösségük a Scootertechno Hungary.

Legsikeresebb albumuk a Jumping All Over the World, amelyből csak Európában, több mint félmilliót adtak el. Legsikeresebb kislemezük a Nessaja, az egyetlen, amely valaha is vezette a német kislemezlistát. Jelenleg 17 nagylemezzel rendelkeznek, számtalan díjuk közül a kiemeltebbek:

  • ANIMAGO számítógépes grafikai fesztivál – Az év videója (The Age of Love) (1998)VIVA Comet 2010
  • MTV Oroszország – a világ legjobb bandája (1998)
  • Német VIVA Comet – legjobb hazai dance előadó (2000)
  • Német VIVA Comet – legjobb dance előadó (2003)
  • Echo Music Awards – legjobb hazai dance előadó (2003)
  • Echo Music Awards – legjobb dance előadó (2004)
  • Euroconcert – legjobb előadó (2004)
  • Beatport.com – legjobb hard dance előadó (2009)
  • The Dome – különdíj 20 fellépés után (2009)
  • Német VIVA Comet – Platinum díj (legtöbbet játszott előadó a VIVA-n (2010)

The Fifth ChapterMagyarországra visszatérő vendégek, ’94 óta jönnek hozzánk koncertezni. Több várost is megjártak: Sopront, Sarkát, Kazincbarcikát, Ózdot, Sárándot, Siófokot, Szegedet, Tokajt, Debrecent és természetesen Budapestet. Sejthető a helyekből, hogy fesztiválból sem volt hiány, hogy csak egy párat említsünk: BME Egyetemi Napok (2009, 2013), SZIN (2010), Hegyalja Fesztivál (2011, 2013). Én először a 2012-es Unique Fesztivál-on láttam őket, és mit ne mondjak… Van az a szólás, hogy öreg rocker nem vén rocker. Lehet, hogy rajtuk is látszik már az idő kerekének forgása, de akkor is hatalmas bulit csinálnak és irdatlan tömegeket mozgatnak meg. Idén a Budapest Park-ban partizhatunk hajnalig. Szeptember 12-én a Kozmix nyitja a bulit, majd a 20. születésnapját ünneplő Scooter minden bizonnyal baromi nagy banzájt csap, és akinek még marad ereje, afterozhat három színpadnál.

Jegyek elővételben megvásárolhatok a Budapest Park oldalán és a Ticekportal-on, vagy személyesen a Park jegypénztárainál. Esemény: https://www.facebook.com/events/1480906612121927

Az egyik kedvenc számommal búcsúzom.